2011. október 07., 10:412011. október 07., 10:41
Farkas György fotográfus hangsúlyozta: értékelendő, hogy a fiatal fényképész pályájának első lépéseit „hazai ringben” teszi meg. „Bálint képei őszinteséget, nem pedig gyötrődést sugallnak. Nincs szüksége technikai bravúrokra, céltalan modernkedésre, emészthetetlen képábrázolásra, alkotásai a szemlélődésre és az elmélyülő tanulmányozásra adnak lehetőséget” – jellemezte a pályakezdő műveit Farkas György. Hozzátette: a mozgalmas egyetemi évkezdés közben a kiállítás az elmélkedés, kikapcsolódás helyszíne lehet. A Sapientia EMTE tanárának elmondása szerint, mivel Kolozsvár számos kiváló szakmabelivel büszkélkedhet, kihívást jelent a fotóspályát választani, Bálint azonban vállalta és folyamatosan vállalja a megmérettetést. A fotográfus szerint a kiállított képek a valós világ apró részleteire fókuszálnak, jellegzetes vonásokat emelnek ki. „A szokványos, hétköznapi dolgok egyéni módon történő ábrázolásának lehetünk tanúi, az alkotások pedig emellett lehetőséget nyújtanak a kép szélein túli értelmezésnek is. A látványközpontú kompozíciókban találkozhatunk a pillanattal, de ugyanakkor az időtlenséggel is” – vélekedett Farkas György.
Dáné Tibor Kálmán, az EMKE elnöke kifejtette: az emlékház 1996-os megnyitása óta szívügyüknek tekintették a fiatal művésztehetségek felkarolását és támogatását. Hangsúlyozta: Farkas Bálint kiállítása tulajdonképpen rendhagyó esemény, pályakezdő fotóművészek alkotásai ugyanis még nem szerepeltek az emlékház tárlatai között.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.