2012. március 08., 08:362012. március 08., 08:36
A falfestmények legnagyobb része sávos elrendezésű, ismétlődő, geometrikus és virágmotívumokból áll, amelyeket minden bizonnyal sablon segítségével vittek a vakolatra. A művészettörténészek szerint ezek a falfestmények a – főként az építészetben jellemző – eklektika időszakából származnak: ebben a periódusban az ókori görög építészetből átvett, klasszicizáló motívumokat együtt használták a gótikára és a barokkra jellemző formákkal. A stílusirányzatnak csak a 19. század legvégén megjelenő szeceszszió vetett véget.
A nagyváradi önkormányzat közleménye szerint az ilyen típusú dekorációk elterjedésének elsődleges oka azoknak a szakiskoláknak a megjelenése volt, ahol kifejezetten a falfestés, -mázolás tudományát oktatták. Európa nagyobb városaiban mind a lakóházakban, mind a középületekben megtalálható a sablonnal készített, eklektikus stílusú sorminta, ám Bihar megyében egyedül a vár őrizte meg ezeket a dekorációkat. A most megtalált festmények az I betűvel jelölt épülettestben találhatók, ahol a tervek szerint egyfajta kulturális konzorcium működik majd, ha véget ér a hatalmas épületegyüttes helyreállítása. A várban dolgozó festők már elkezdték a falfestmények restaurálását és esetenként retusálását.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.