Hirdetés

Évadzárás előtt a székelyudvarhelyi színház

Évadzárás előtti sajtótájékoztatót tartott tegnap a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház igazgatója, Nagy Pál és Csurulya Csongor művészeti vezető. Nagy Pál elmondta, összesen 194 előadást tartottak, és valamivel több mint húszezer jegyet adtak el.

2012. június 19., 09:142012. június 19., 09:14

Mint kifejtették, sikeresek voltak a kocsmaszínházi kísérletek, amelyek révén új közönségréteget tudtak megszólítani. Rendhagyó projekt volt a Karnyóné felolvasó-színházi változata is, amellyel középiskolákba látogattak el. A pedagógusok és a diákok annyira érdeklődtek a Csokonai-bohózat iránt, hogy május–június folyamán nem is tudtak minden felkérésnek eleget tenni.

A színház vezetősége reméli, ősztől a középiskolások közül sokan kíváncsiak lesznek majd a „rendes” előadásokra, és fokozatosan igazi színházkedvelőkké válnak. Csurulya Csongor egyebek mellett nehezményezte, hogy június elsején a legkisebbeknek szánt darabjuk nem került be a város által szervezett és ajánlott programkínálatba, de ettől függetlenül kiválóan működött saját szervezéssel is, telt házas vagy majdnem telt házas előadásaik voltak.

Jövőre azt tervezik, hogy inkább ráhangolódnak a hétvégi programokra, és a gyerekeket szüleikkel együtt fogják becsalogatni a nagyterembe. Az évad hivatalosan még nem ért véget, hiszen holnap szakmai közönségnek mutatják be idei utolsó új előadásukat – Moliere A fösvény című darabját és az előadás után – a közönségszavazatok alapján – kiosztják a legjobb színészeknek járó díjakat is. A fösvény tulajdonképpen tartalék-előadás lesz, amelyet akár szabadtéren is lehet majd játszani – hiszen pillanatnyilag ez hiányzik a városi kulturális kínálatból –, de arra is alkalmas, hogy magyarországi fesztiválokon „adják el” a nyár folyamán.

A DráMA 4 fesztiválon tavaly ősszel drámaíróknak hirdettek pályázatot Drámázat címmel, melyre összesen 217 (!) pályamunka érkezett. Az értékelés zajlik, úgyhogy egészen biztos: maradandó művek bukkannak majd fel ebből a hatalmas felhozatalból. 

Simó Márton

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés