
2010. november 02., 09:562010. november 02., 09:56
Fazakas Misi ötletére improvizált Részletek a bolyongás meséiből című előadást három éve játsszák, eddig 310 alkalommal mutatták be, a kísérleti produkciót több belföldi és nemzetközi elismeréssel díjazták. Az előadás egyre ismertebb, több fesztiválra hívták meg a társulatot az utóbbi időben.
Tavaly a bécsi ifjúsági világfesztiválon mutatkoztak be, ott tetszett meg az előadásuk a bangkoki Moradokmai Színházi Központ és Iskola vezetőjének, akinek meghívására a fiatalok thaiföldi turnén vettek részt. Jill Navarret Indiában élő amerikai rendező akkor úgy fogalmazott, a sepsiszentgyörgyi előadás Tarkovszki filmjeire emlékeztet, jól koreografált, kifejező testbeszéddel, és a produkcióból rendkívüli bölcsesség sugárzik.
A holnap kezdődő európai turné első állomásaként Vajdaságban, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban lesz látható a Részletek a bolyongás meséiből. Folytatásként Horvátországban, Szlovéniában, Ausztriában és Magyarországon lép fel a társulat. A turnét a Kovászna Megyei Tanács és Sepsiszentgyörgy tanácsa támogatja. Az Osonó vezetője szerint a társulat túlnőtte a diákszínjátszás kereteit, ezért szeretnének ifjúsági központot létrehozni, ahol a fiatalok az érettségi után is együtt dolgozhatnak.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.