2009. június 10., 11:362009. június 10., 11:36
Az on-line kollekció igencsak bőséges lesz: a katalógusban Gutenberg Bibliájának egy 1455-ös példánya is szerepel, illetve Homérosz műveinek első, 1488-ban nyomtatott kiadásába is belepillanthat majd az interneten szörfölő közönség.
A katalógus azonban egyelőre csak ízelítőt nyújt az egyetem 1501 előtti, 4650 kötetes bibliotékájából. A gyűjtemény részét képezik például William Caxton, az 1476-ban Westminsterben az első angliai nyomdát felállító polihisztor munkái is.
A tervezett digitalizálási munkálatokat az Andrew W. Mellon Alapítvány 300 ezer fonttal támogatta. A Londoni Egyetem középkorszakértője, Miri Rubin szerint a digitalizálás és on-line közzététel új kihívásokat és lehetőségeket jelent a tudósok számára.
Mint elmondta, a legkorábbi könyvek változatos tartalommal bírnak, a középkori mesteremberek tudásanyagától a humanista megközelítésekig terjednek. „A korai könyvekben egyaránt találunk vallást és politikát, költészetet és tudományt. A projekt ezekbe nyújt majd végre mindenki számára bepillantást” – állítja Rubin.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.