Hirdetés

Esztétikatábort szerveznek Sepsiszentgyörgyön

Az Első Erdélyi Esztétika Táborba várják a jelentkezőket a sepsiszentgyörgyi szervezők. A tábor a MUKKK kulturális és ifjúsági egyesület, a Kovászna megyei Bod Péter Megyei Könyvtár és két ELTE-hallgató közös projektje, augusztus 8–15. között zajlik Sepsiszentgyörgyön, és olyan 16 évesnél idősebb jelentkezőket várnak, akik szívesen foglalkoznak a művészettel, és szeretnének hasonló érdeklődésű emberekkel találkozni.

Bíró Blanka

2010. július 22., 09:512010. július 22., 09:51

Lázár Prezsmer Endre művelődésszervező, a MUKKK elnöke a Krónikának elmondta, abban bíznak, sikerül olyan fiatal alkotókat és kritikusokat felfedezni, akik létrehoznak egy fórumot, amely elősegíti a párbeszédet a művészet és esztétika között, majd elindítanak egy irodalmi-kritikai-művészetfilozófiai lapot. A tábor célkitűzései közé tartozik kortárs irodalmi művek esztétikai értelmezése és irodalmi alkotások létrehozása.

Lázár Prezsmer Endre úgy véli, Erdélyben kevés a „befogadó”, egyre kevesebben próbálják meg megérteni a művészeti ágak képviselőinek üzenetét, ezért szeretnék helyreállítani az alkotók és a befogadók közti egyensúlyt egy átfogóbb projekttel, amelynek első lépése az esztétikatábor. A tervek szerint a táborban előadások hangzanak el az esztétikáról, párhuzamosan zeneesztétika, antik esztétika és a performansz esztétikai kategóriáiról szerveznek műhelymunkákat, egyéni munkára is lehetőség nyílik, a résztvevők esténként filmeket, színházi előadásokat tekintenek meg, majd ezeket közösen megbeszélik.

A zeneesztétika-műhelyben a hét folyamán a résztvevők közösen olvassák és kommentálják Eduard Hanslick A zenei szép című 1854-ben megjelent művét, az értekezés során pedig a 20. századi zenéről is szó esik majd. Az antikesztétika-kurzus a görög tragédiaköltészet egyetlen fennmaradt trilógiáját, Aiszkhülosz Oreszteia c. művét tárgyalja. A performansz esztétikai kategóriái című műhelymunka a rendhagyó esztétika kategóriáitól indul, keresve az alternatív utakat a tartalomnak megfelelő előadásmód felé. Jelentkezni az esztetikatabor@gmail.com e-mail címen lehet, a feltételekről a www.esztetika.wordpress.com címen lehet bővebben tájékozódni.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 03., szerda

Operamesék, kulisszatitkok: interaktív foglalkozások hozzák közelebb a komolyzenét a legkisebbekhez

Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.

Operamesék, kulisszatitkok: interaktív foglalkozások hozzák közelebb a komolyzenét a legkisebbekhez
Hirdetés
2025. december 03., szerda

Erdélyi településeket is érintő adventi turnéra indul a Kaláka

Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.

Erdélyi településeket is érintő adventi turnéra indul a Kaláka
2025. december 01., hétfő

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes

Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes
2025. december 01., hétfő

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión

A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión
Hirdetés
2025. november 30., vasárnap

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film

Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film
2025. november 29., szombat

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)

Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)
2025. november 27., csütörtök

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban

Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban
Hirdetés
2025. november 27., csütörtök

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány

Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány
2025. november 26., szerda

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház
2025. november 25., kedd

Csipkeszegi táncház: múzeumokkal, közösségi eseményekkel őrzik a széki népi kultúrát

Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.

Csipkeszegi táncház: múzeumokkal, közösségi eseményekkel őrzik a széki népi kultúrát
Hirdetés
Hirdetés