2010. március 22., 09:502010. március 22., 09:50
Ifjabb Molnár Dénes képzőművész a tárlatnyitón elmondta: számára is nagy meglepetést okoztak Kulcsár Erzsébet festményei, hiszen a művész absztrakt és figuratív stílusban is figyelemreméltót alkotott, képein nyomon követhető a szürreális és karikaturális vonulat is.
Kulcsár Erzsébet egyik tanára, Vasile Mureşan festőművész úgy véli: a festékspriccelési technikával dolgozó művésznő figyelemre méltó képeket alkot. A dadaizmussal rokonította Kulcsár egyes festményeit: az esetlegességet érzékenységgel, játékossággal tölti meg.
A művésznő elmondta: első festménye dacból, tehetetlenségi érzésből született élete egy olyan szakaszában, „amikor semmi sem akart sikerülni”, aztán komolyabban is nekifogott festeni. A marosvásárhelyi Egyesülés kiállító teremben Kulcsár Erzsébet festményei két héten keresztül tekinthetőek meg.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.