2012. június 07., 09:282012. június 07., 09:28
Barta Dóra tegnap elmondta: Uray Péter, a társulat vezetője nemrég kérte fel a közös munkára, gyorsan kellett témát választani, ezért olyan alkotást vitt színre, amely zsigerileg foglalkoztatta. Kafka regényét mindenki érezheti olykor száraznak, kiszámítottnak, mégis benne van az érzelmi túlfűtöttség, a robbanás. A hétköznapi konvencionális világ rabjaként, Kafka szorongó, depresszióra hajlamos volt, ezért az írásba menekült.
„Ez a menekülés érdekelt leginkább, melyek a kitörési pontok a hétköznapi szürkeségből, mihez nyúlhat, aki menekülni akar” – mondta Barta Dóra. A rendező-koreográfus új elemként vezeti be a női szimbólumot: a Kafka által szeretett és tisztelt nőtípusokat, az anyát, a feleséget, a ledér csábítót jeleníti meg.
A rendező olvasatában ez a kafkai bölcselet: intellektuális megoldás, ha valaki képes arra, hogy hátralépve, kívülről szemlélje a saját életét. A nyomasztó kafkai világ szürreális képekben jelenik meg, a szürreális-reális mezsgyéjén mozgó előadás ettől lesz érzéki. Barta Dóra a klasszikus balett világából érkezve, a tánc és a prózai színház kapcsolódási pontjait keresve fogalmazza meg sajátos formanyelvét. A rendező a Krónika kérdésére elmondta: személyes tapasztalatokra is támaszkodott a rendezés során. A bemutatóra szombaton 19 órától kerül sor a Kultúrpalota Lajtha László Termében.
A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.