2010. július 20., 10:332010. július 20., 10:33
A gombaspórákkal fertőzött földréteget távolították el a templomból, amikor az értékes leletek előkerültek.
A besenyői templomban már több alkalommal keresték freskó maradványait, hiszen Huszka József művészettörténész kutatásai alapján meg is rajzolta a forrásokban emlegetett falfestmények elhelyezkedését. Bordi Zsigmond Loránd, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum ásatásokat vezető régésze a Krónikának elmondta, a feltárás befejeződött, ám az anyag feldolgozása még folyamatban van. Feltárták a falu első templomának késő román kori vagy kora gótikus szentélyét, a romok a késő Árpád-korból valók. Ugyanakkor felszínre került két-három négyzetméternyi freskótöredék, egy Krisztus-portré és egy Szent István-freskó több részlete.
A leleteket a Székely Nemzeti Múzeumba szállították. A régész a Krónika kérdésére elmondta, a feltárt szentélyt nem lehet üveg- vagy átlátszó műanyag padlóval lefedni, mert ez a megoldás drága és nem elég biztonságos: az üveg törik, a műanyag karcolódik. Ugyanakkor a szentély fölé a helyreállítás után visszakerülnek a templom padjai, így az átlátszó padló nem érvényesülne. A szakember azt javasolja, hogy a helyreállított kőpadlóra rajzolják rá a feltárt szentély körvonalait, így jelezve a lelet értékét és fontosságát. Babos-Barabás Berta lelkész elmondta, hétfőn a templomrestaurálás tervezője és kivitelezője a helyszínen vizsgálta meg a lehetőségeket, az építészek hajlandók ezt a megoldást elfogadni. A következő napokban a tervező kidolgozza a lehetséges változatokat. A műemlék templom felújítása szigorúan szabályozott, a terv minden apró módosítását a műemlékvédelmi hatóságnak is jóvá kell hagynia. A lelkész asszony abban bízik, nem lesz akadálya annak, hogy a padlón jelezzék a feltárt szentély körvonalait, hiszen ezzel is emelnék a méltatlanul elhanyagolt templom értékét és hírét.
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.