Fotó: Gligor Róbert László
Nemcsak a helyiek, hanem a szakma is értékes és érdekes gyűjteménynek tartja a Maros megyei Havadtőn látogatható falumúzeumot, amely a Székely Nemzeti Múzeum szakmai támogatásával létesült nemrég.
2016. november 22., 14:062016. november 22., 14:06
A helyi néprajzi gyűjtemény a gyulakutai polgármesteri hivatal támogatásával új, saját épületbe költözött. A múzeum berendezését, a kéttermes alapkiállítás létrehozását a Székely Nemzeti Múzeum és a Pro Havadtő Egyesület megbízásából Kinda István néprajzkutató végezte el. A kultúrotthon udvarán, a vadonatúj, parasztházra emlékeztető, fehér falú kis épületben rendezték be a helyiek a falumúzeumot.
Tematikus tárlatok, látványraktár
Két szobában tematikus kiállítást talál a látogató, míg az épület tetőterében mintegy hatszáz tárgy van, amelyekből látványraktárat hoznak létre, azaz a helyi gyűjtemény éppen ki nem állított darabjait tárolják és mutatják be az érdeklődőknek – mondta el Donáth István, aki húsz évvel ezelőtt kezdte a tárgyak gyűjtését, s néhány éve a Pro Havadtő Egyesület tagjai is csatlakoztak hozzá. A magángyűjteményt így felhívás útján a falubeliek is gyarapítani kezdték, szinte nincs is olyan ház, ahonnan ne került volna hozzájuk tárgy.
Az épületben tematikus, időszakonként más-más jellegű kiállításokat szerveznek majd. Az egyik helyiségben a berendezés az 1910-es évekbe vezet vissza, egy helyi paraszti család mindennapjait idézi. A férfibábu a kemence mellett kukoricát fejt a tavaszi vetéshez, felesége a vacsorát tálalja. A szobában a legszükségesebb tárgyak találhatók: egy-két bútordarab, edények, eszközök, a fogason előkészítve a férfi ruhája, csizmája, átalvetője, hogy a vásárba indulhasson. A sarokban a falon ott láthatók azok a kitüntetések, amelyeket a nyárádszeredai (1941) és budapesti (1942) kiállításon nyertek el a helyi Izsák Gyula tenyészállatai.
Polgári szoba az 1930-as évekből
A másik helyiség az 1930-as évek polgári szobáját mutatja be, korabeli értékes bútordarabokkal. Mintha csak Nagy Sándor egykori lelkész állt volna fel emlékiratai mellől, vagy az „amerikás” Csató Ágoston hagyta volna abba adóskönyve böngészését. A szobában álló üveges tárlókban első és második világháborús személyes tárgyak, bankók, kitüntetések, Nagy Sándor lelkész 14 füzetet kitevő emlékiratai, szemüvege, botja látható, az 1786. évi katolikus prédikációs könyv és régi bibliák. Ott láthatjuk a szobában a havadtői zenélőkapu egy darabját is, egy 1941-es gazdatanfolyam emlékképét és Csató amerikai befogadólevelét, de annak a hajónak a fényképét is megnézhetjük, amellyel a férfi a másik földrészre utazott.
A szoba falán a Bethlen Gábor Alap támogatásával készült pannók is láthatók, amelyek a falu ünnepeit mutatják be: a tavaszi ünnepkört (locsolás, tojásfestés, fenyőágazás, májusfaállítás), téli ünnepeket (disznóvágás, karácsonyi kántálás, angyaljárás, óévbúcsúztatás, farsangolás), jeles eseményeket (keresztelő, konfirmálás, lakodalom, temetés), közösségi eseményeket (nők és anyák napja, szüreti bálok, mindenszentek napja). A bemutatókat Kinda István néprajzkutató állította össze.
Az új épület mellett, az udvaron egy sütőkemencét és egy többfunkciós csűrt építene az egyesület a közeljövőben, ezeket egyrészt múzeumpedagógiai célokra használnák fel, másrészt különböző szabadtéri rendezvényeket is szerveznének a csűrben, de itt kaphatnának helyet olyan eszközök és bútordarabok is, amelyek méreteik miatt nem férnek be a múzeumépületbe. Az egyesületnek van egy ezerkétszáz kötetet számláló könyvtára is. Mindezek működtetésébe, a tárlatvezetésbe szeretnék bevonni a falu fiataljait is.
Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.
Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.
Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.
Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.
A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.
szóljon hozzá!