
2009. június 05., 10:502009. június 05., 10:50
A marosvásárhelyi Mentor Kiadó főleg szépirodalmi köteteket visz a könyvhétre. Öt új könyvük mellett régebbi könyveket is népszerűsítenek, körülbelül 150 kiadványt. Az újdonságok mellett a nyolcvan éve született marosvásárhelyi drámaíró, Székely János három színművét gyűjtötték egybe: a Protestánsok, a Caligula helytartója és a Mórok című drámákat.
Bajor Andor paródiáit, szatíráit a Füstöl az acélkalapács című kötetben gyűjtötték egybe. De szerepel a rendezvényen az idén hetvenéves Lászlóffy Csaba A waterlooi ganajtúró bogár című kötete, mely közel 150 verset tartalmaz, valamint Egyed Emese Szabadító versek című versgyűjteménye. Az ötödik új kötet szerzője Magyar Zoltán, az MTA néprajzkutató intézetének munkatársa, aki Szilágysági dekameron címmel egy szilágysámsoni térfás, népi elbeszéléseket tartalmazó kötetet állított össze.
Csütörtökön, a könyvhét nyitónapján a dunaújvárosi József Attila Könyvtárban Káli Király István, a kiadó igazgatója mellett Bogdán László, Kászoni Zoltán, Király Kinga Júlia és Magyar Zoltán találkozik az olvasókkal, érdeklődőkkel.
A csíkszeredai Pallas–Akadémia Kiadó már június 3-án „hangolt” a könyvünnepre: a Petőfi Irodalmi Múzeumban Balla Zsófia, Kenéz Ferenc, Kozma Mária, Pomogáts Béla és Sarány István köteteit mutatták be a közönségnek. Pénteken az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának dísztermében Markó Béla Egy irredenta hétköznapjai. Lehallgatási dosszié. 1987–1989 című kötetét ismertetik.
Ezeken kívül a kiadó Ambrus Imre Színek és helyszínek Alfalutól Budapestig, Hegedűs Imre-János: Benedek Elek (monográfia), valamint Molnár Gusztáv Volt Európának egy különös tartománya című munkáit is népszerűsíti. A szerzők közül a rendezvényen Markó Béla, Pomogáts Béla, Kozma Mária, Hegedűs Imre-János és Molnár Gusztáv dedikálnak, a könyvek egy részét pedig Budapest mellett Nyíregyházán, Kisvárdán és Debrecenben is bemutatják.
Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztője Kántor Lajos Hazatérő képek – Barcsaytól Vinczeffyig című könyvét emelte ki a Korunk – Komp-Press Kiadó kínálatából; a könyv tanulmányokban, műelemzésekben és szubjektív jegyzetekben követi nyomon Kassák Lajos és Moholy-Nagy László bizonyos pályaszakaszaitól kezdve, Dési Huber Istvánon és Barcsay Jenő át, a kortárs képzőművészet nagyjainak, egyebek mellett Jakobovits Miklósnak, Deák Ferencnek vagy Vinczeffy Lászlónak a pályáját. A kiadó könyvhétre szánt könyvei között az Ariadné Könyvek című sorozat ötvenedik darabjaként Visky András Megváltozhat-e egy ember című könyve is szerepel, mely irodalmi és színházi tárgyú esszéket, elemzéseket tartalmaz. Mindkét szerző dedikál is a könyvheti program során.
A kolozsvári Koinónia Kiadó szintén széles kínálattal érkezett a 80. Ünnepi Könyvhétre; a már ismert szerzőik mellett első kötetes munkatársaikat is bemutatják. A kiadó mindennapos rendezvényei közül kiemelkedik a szombati könyvbemutató, a Ráday Könyvesházban Visky András, a könyvesműhely igazgatója beszélget szerzőikkel: Máté Angival, Balázs Imre Józseffel, Horváth Előd Benjáminnal, Vida Gáborral és Zágoni Balázszsal. „Mindenkinek vannak mamói, néha pedig ő maga lesz az, viszont a jó történetek szeretni tanítanak” – mondja Vida Gábor Máté Angi Mamó című könyvéről.
Az első kötetes szerző könyvét a kiadó egyébként az év irodalmi eseményeként ajánlja, kijelentvén, hogy Máté Angi ezzel tulajdonképpen „berobbant az irodalmi életbe”. Balázs Imre József legújabb könyve, a Fogak nyoma Visky András szerint jelentékeny határkő a szerző csöndes következetességgel alakuló pályáján. „A cseplini díva pompás metaforája életünk pazar semmijének. Jó. Költészet” – ajánlja Selyem Zsuzsa az első kötetes Horváth Előd Benjámin könyvét az olvasók figyelmébe. Egyébként Selyem Zsuzsa szerzőként is jelen lesz a Koinónia Kiadó könyvheti rendezvényein, Erdei politika című publicisztikakötetét szintén szombaton mutatják be a Nyitott Műhelyben.
Az olvasók újra találkozhatnak Barnival, Zágoni Balázs ezúttal Berlinbe kalauzolja el kis olvasóit. A bibliai történeteket mesélő gyerekkönyvsorozatban Vida Gábor az özönvíz történetét meséli újra a Nóé, az indián meg a dinók című kiadványban, amelyben az eredeti elbeszélést is közlik a szerkesztők.
A szintén kolozsvári székhelyű Polis Könyvkiadó könyvújdonságként közös dobozban, Gy. Szabó Béla fametszeteivel illusztrálva, két kis Reményik-kötetet ajánl: a Sóhaj a mindenségért címet viselő versválogatást és a Vércsöppek a hóban című, eddig meg nem jelent prózai alkotásokat tartalmazó könyvet. Emellett a kiadó régebbi könyvei közül is többet megtalálhatnak majd az érdeklődők a könyvheti standon, úgy mint Gaal Görgy Képes Kolozsvár című könyvét, valamint Murádin Jenő művészettörténész A kolozsvári Mátyás-szobor és alkotója, Fadrusz János című könyvének fotókkal gazdagított újrakiadását.
A Benkő Levente gondozásában megjelent Az őszinteség két napja című könyv is szerepel a könyvhéten; lapunk munkatársának kiadványa az 1956. szeptember 29–30-i kolozsvári gyűléssorozat jegyzőkönyveit tartalmazza. A Remekírók diákkönyvtára című sorozatból Móra Ferenc rövidprózájából és visszaemlékezés jellegű írásaiból összeállított Szeptemberi emlék című kötetet mutatja be a kiadó, de az Ady Endre publicisztikai írásainak válogatását kínáló Az irodalmi köztelek, valamint A Nyugat költői című könyvek is szerepelnek a kínálatban.
Emellett a két utolsó kötetet is kínálják a Bánffy Miklós életműsorozatból, melyek közül az egyikben három kisregény, a másikban az erdélyi író összes novellái szerepelnek.
A könyvhéten egyébként két standon szerepel az erdélyi kínálat, az egyiken a Gokart, a Komp-Press, a Pro-Print és a Mentor állít ki, a másikon pedig a Kriterion, a Koinónia és a Polis könyvei szerepelnek. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésétől az erdélyi kiadók egy standot ingyen bérelhettek ki – mondta el lapunknak Káli Király István, a Romániai Magyar Könyvescéh elnöke.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.