Hirdetés

Erdélyi színisek is bemutatkoznak a magyar nyelvű színészképző intézmények találkozóján, Kecskeméten

Kosztolányi Dezső Édes Anna című regénye ihlette a BBTE Színház- és Film Kar Magyar Színházi Intézetének produkcióját •  Fotó: Facebook/Magyar Színházi Intézet, Színház és Film Kar, BBTE

Kosztolányi Dezső Édes Anna című regénye ihlette a BBTE Színház- és Film Kar Magyar Színházi Intézetének produkcióját

Fotó: Facebook/Magyar Színházi Intézet, Színház és Film Kar, BBTE

Tizennegyedik alkalommal rendezik meg március 23. és 29. között a magyar nyelvű színészképző intézmények találkozóját, a SZÍN-TÁR-t Kecskeméten – közölte Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója az MTI-vel. Kiemelte: hét magyarországi és határon túli, magyar nyelvű színészképző intézmény hallgatói mutatkoznak be előadásaikkal Kecskeméten.

MTI

2023. március 11., 13:002023. március 11., 13:00

Cseke Péter szerint a többnapos esemény kiváló alkalom arra, hogy a fiatalok lehetőséget kapjanak a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban való szereplésre.

A kecskeméti teátrum már több alkalommal kötött szerződést – akár csak egy-egy darabra – itt felfedezett fiatal tehetségekkel – tette hozzá.

Hirdetés

A találkozó keretében a fiatalok szakmai beszélgetéseken és műhelymunkákon is részt vehetnek, az egyes előadások pedig a színházszerető közönség számára is nyitottak.

A Kecskeméti Tavaszi Fesztivál keretében zajló SZÍN-TÁR hét napja alatt tíz előadással készülnek a szervezők: a komédiáktól a tragédiáig minden műfaj megtalálható lesz az idei kínálatban.

A Ruszt József Stúdiószínházban lesz látható Felhőfi Kiss László rendezésében a Pesti Magyar Színiakadémia másodéves osztályának félévi vizsgaelőadása Tasnádi István Titanic vízirevű című darabja.

A MATE Kaposvári Campus Rippl-Rónai Művészeti Intézet ötödéves színművész szakos hallgatói Székely Csaba Bányavirág című darabjával érkeznek, amelyet Urszinyi Ádám rendezett.

Az Újvidéki Művészeti Akadémia negyedéves hallgatói egy tragikomédiát választottak, Pálfi Ervin rendezésében Pintér Béla Szutyok című drámáját vitték színre.

Vígjátékkal mutatkoznak be közönségüknek a Pozsonyi Színművészeti Egyetem hallgatói, akik a The Art művészeti ügynökséggel együttműködésben Görgey Gábor darabját adják elő. A Komámasszony, hol a stukker? című darabot Hargitai Iván rendezte. Egy klasszikus darabbal, Beaumarchais Figaro házasságával lépnek színpadra a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves prózai színművész osztályának hallgatói, amelyet Zsótér Sándor rendezett.

Szép Ernő Tűzoltó című darabját Karsai Dóra és Tamás Csanád játssza •  Fotó: Facebook/Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem - Stúdió Színház Galéria

Szép Ernő Tűzoltó című darabját Karsai Dóra és Tamás Csanád játssza

Fotó: Facebook/Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem - Stúdió Színház

Mohácsi János rendezésében egy kétszereplős komédiát vitt színre a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem másodéves magiszteri színészosztálya. Szép Ernő Tűzoltó című darabját Karsai Dóra és Tamás Csanád játssza.

A Kelemen László Kamaraszínház ad otthont a Nagy dalkultúrák című előadásnak.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves zenés színművész osztálya Novák Eszter rendezésében három év stúdiumait összegzi egy sajátos színházi esten.

Kosztolányi Dezső Édes Anna című regénye ihlette a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Színház- és Film Kar Magyar Színházi Intézetének produkcióját, amelyet Bélai Marcel rendezésében láthatnak majd az érdeklődők.

Vidnyánszky Attila rendezte a MATE Kaposvári Campus, Rippl-Rónai Művészeti Intézet másodéves színművész hallgatóinak előadását, a János vitéz juniort. A Déryné Program darabja rendhagyó formában kívánja bemutatni a nézők számára Petőfi Sándor halhatatlan klasszikusát.

Egy zenés, humorral átszőtt tragédiával is bemutatkozik a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem másodéves magiszteri színészosztálya.

A Parasztoperát húsz éve mutatta be Pintér Béla és társulata, amelyet az ősbemutatót követően Mohácsi János többször is színre vitt.

A díjnyertes előadást idén is szakmai zsűri választja ki.

Az egyhetes fesztivál kísérőprogramokban is bővelkedik: minden nap szakmai beszélgetéssel zárul majd Tóth Kata, a Kecskeméti Nemzeti Színház dramaturgja vezetésével, illetve két workshopot is szerveznek a rendezvényen résztvevő hallgatóknak. Főző Brigitta mentálhigiénés segítő szakember arra tanítja a leendő színművészeket, hogyan tudnak kiállni magukért, míg Tóth Kata, a fesztivál szakmai vezetője dráma- és színházpedagógiai műhelymunkával várja őket, hogy új nézőpontokat szolgáltasson hivatásukhoz.

További részletek a www.szintar.hu oldalon olvashatók.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Kolozsvári metszéspont: nagy visszatérőkkel, új vendégfellépőkkel jubilál az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál

Azért indították, mert a közönség egy része a harmincas évek színházát kérte számon a kolozsvári magyar társulaton. A kortárs világszínház erdélyi seregszemléje lett: november 10. és 22. között 10. alkalommal rendezik meg az Interferenciákat.

Kolozsvári metszéspont: nagy visszatérőkkel, új vendégfellépőkkel jubilál az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Kolozsváron lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház az operában

A kincses városban lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház, a Pupek című produkció november 3-án 19 órától látható-hallható a Kolozsvári Magyar Operában.

Kolozsváron lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház az operában
2026. november 03., kedd

Szatmári és nagyváradi színművész kapja megosztva a 2026-os Csíky András-díjat

A Csíky András Alapítvány kuratóriuma 2026-ban megosztva ítéli oda a Csíky András-díjat Moldován Blanka színművésznek, valamint Kocsis Anna színművésznek.

Szatmári és nagyváradi színművész kapja megosztva a 2026-os Csíky András-díjat
2026. november 02., hétfő

Nagyszeben és Budavár összefog: hamarosan kezdődik a dél-erdélyi szórvány magyar ünnepe

Huszonegyedik alkalommal rendezik meg november 6. és 15. között az Ars Hungarica fesztivált Nagyszebenben és a Szeben megyei Vízaknán. A dél-erdélyi magyar közösség legnagyobb kulturális seregszemléjén minden program ingyenes.

Nagyszeben és Budavár összefog: hamarosan kezdődik a dél-erdélyi szórvány magyar ünnepe
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Fennállásának 80. évfordulóját ünnepli a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem

A díszünnepségen jelen lesznek többek között a román királyi család tagjai, valamint a román és magyar kormány képviselői.

Fennállásának 80. évfordulóját ünnepli a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem
2026. október 28., szerda

Sokféle történet, közös öröm: Müller Péter és a Sziámi zenekar is fellép a Kolozsvári Zsidó Napokon

Immár 11. alkalommal szervezik meg a zsidó kulturális napokat Kolozsváron, a november 2. és 5. közt tartandó rendezvénysorozatra a szervezők a zsidó kultúra barátait várják Erdély kincses városába.

Sokféle történet, közös öröm: Müller Péter és a Sziámi zenekar is fellép a Kolozsvári Zsidó Napokon
2026. október 28., szerda

Elhunyt Gyöngyössy János történeti grafikus, illusztrátor

Életének 71. évében, október 26-án elhunyt Gyöngyössy János székelyföldi történeti grafikus, illusztrátor.

Elhunyt Gyöngyössy János történeti grafikus, illusztrátor
Hirdetés
2026. október 27., kedd

Léda és Csinszka találkozik: Ady szerelmeiről szóló zenés színházi előadás Aradon

Ady szerelmei – több nő egy részben címmel érkezik budapesti vendégelőadás az Aradi Kamaraszínházba.

Léda és Csinszka találkozik: Ady szerelmeiről szóló zenés színházi előadás Aradon
2026. október 26., hétfő

Hazug „inkubátorközegben” megőrizni az emberséget: Verdi-mű premierje a Kolozsvári Magyar Operában

Anger Ferenc rendezésében mutatja be Giuseppe Verdi Don Carlos című operáját a Kolozsvári Magyar Opera társulata csütörtökön este fél héttől.

Hazug „inkubátorközegben” megőrizni az emberséget: Verdi-mű premierje a Kolozsvári Magyar Operában
2026. október 21., szerda

Ne a távolság döntsön: továbbra is megtéríti a máshonnan érkező nézők útiköltségét a Kolozsvári Magyar Opera

Megtéríti az útiköltséget a Kolozsvári Magyar Opera azoknak a nézőknek, akik más településekről, szervezett csoportban érkeznek az előadásaira.

Ne a távolság döntsön: továbbra is megtéríti a máshonnan érkező nézők útiköltségét a Kolozsvári Magyar Opera
Hirdetés
Hirdetés