Hirdetés

Erdélyi polihisztorokat mutatnak be

A Griff, a Dámvad és a Varjú a címe annak az alkotásnak, amely először készült el a magyarországi médiatanács filmtámogatási programjának 2011-es indulása óta. Az Oláh Kata rendezte film három jelentős erdélyi személyiség, gróf Bánffy Miklós, Kós Károly és báró Kemény János életéről, munkásságáról szól.

MTI

2013. február 01., 08:412013. február 01., 08:41

A Magyar Média Mecenatúra programban eddig mintegy 150 alkotást kezdtek el forgatni. A médiatanács szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztet arra, hogy a most elkészült sorozat különös aktualitással bír, hiszen gróf Bánffy Miklós 140, Kós Károly 130, báró Kemény János pedig 110 éve született.

„A háromrészes dokumentumfilm-sorozat a három Erdélyben született polihisztor példaértékű életét mutatja be. Sorsuk Marosvécsen találkozik, Kemény János otthonában, ugyanis a helikoni íróközösség (Erdélyi Helikon) minden évben itt rendezte meg találkozóit, és ennek e három férfi is tevékeny részese volt” – olvasható az ismertetőben, amely hangsúlyozza, hogy az alkotás végigköveti életük legfontosabb eseményeit, munkásságukról a legszakavatottabb emberek mesélnek.

Az interjúkat és a jeleneteket a narrátor, Ugron Zsolna erdélyi író felvezető gondolatai kötik össze. A filmet telt házas vetítésen mutatták be január 13-án a Toldi moziban. Az alkotást a közmédia is hamarosan műsorra tűzi. A dokumentum kitér arra is, hogy a 2011 novemberében indult Magyar Média Mecenatúra elnevezésű filmtámogatási programban eddig mintegy 150 alkotást kezdtek el forgatni. A program közismert alkotókról elnevezett, filmes pályázatai ismeretterjesztő, dokumentum- és animációs filmek, tévéjátékok, kisjátékfilmek, forgatókönyvek és on-line közszolgálati tartalmak gyártását támogatják. Eddig összesen mintegy egymilliárd forint támogatást kaptak a pályázók.

„Az az 50 film, amely 2011-ben nyert, hamarosan elkészül. A nézők a közszolgálati tévécsatornák képernyőin tekinthetik majd meg az alkotásokat” – olvasható a dokumentumban, amely kitér arra is, hogy a 2012-ben támogatást nyert filmek gyártása is megkezdődött. „Ennek köszönhetően 22 ismeretterjesztő film, 29 dokumentumfilm, 11 animációs film, 15 kisjátékfilm és 6 nagyszabású tévéfilm készülhet el. Újdonság, hogy a médiatanács a Neumann János-pályázattal a lekérhető tartalmak készítését is támogatja. Tavaly és idén 7-7 támogatott kapott lehetőséget arra, hogy gazdagítsa a magyar on-line filmes tartalmakat. A tavaly támogatott forgatókönyvekből és tévéfilmtervekből pedig hamarosan elindulhat 13 tévéfilm gyártása is” – írta a médiatanács.

A Macskássy Gyula animációs filmes pályázaton a Titánia-Master Pro Kft. Régi váraink új fényben című filmterve is támogatást nyert. A film Magyarország várainak történetét régészeti kutatások alapján létrehozott 3D animáció segítségével mutatja be. A 26 perces filmet Grábler Zsuzsa rendezi, az animációs rendező pedig Balogh András – olvasható a közleményben.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés