2012. szeptember 28., 09:272012. szeptember 28., 09:27
2004-től kezdődően évente rendezik meg a találkozót, amelyen öt erdélyi hivatásos táncegyüttes vesz részt: a sepsiszentgyörgyi Háromszék Hivatásos Néptáncegyüttes, a csíkszeredai Hargita Székely Nemzeti Népi Együttes, az Udvarhely Táncműhely Hivatásos Néptáncegyüttes, a marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes, illetve a házigazda Nagyvárad Táncegyüttes.
Egy ilyen találkozó nemcsak a hivatásos táncegyütteseknek nyújt lehetőséget arra, hogy betekintést nyerjenek egymás munkájába, hanem a helyi és környékbeli közönségnek is, hogy a Nagyvárad Táncegyüttes működésén és műsorain kívül a többi erdélyi hivatásos együttest is megismerhesse. Jegyeket szeptember 18-ától a színház pénztárában lehet váltani a nyitvatartási rend szerint. Az előadásokra 20 lejbe kerül egy belépő, de lehetőség adódik bérlet megváltására is.
Diákcsoportoknak és műkedvelő táncegyütteseknek kedvezményt biztosítanak a szervezők, ők féláron, 10 lejért válthatnak jegyet egy-egy előadásra. A találkozó nyitóelőadása a Fekete Sáfrán, amely a Nagyvárad Táncegyüttes idei első bemutatója is egyben. A László Csaba által rendezett és koreografált felnőttmese Tamási Áron azonos című meséje alapján készült. Főszereplője egy Fekete Sáfrán nevezetű fiatal és jóképű cigánylegény, ki egyik nap eldöntötte, hogy meg akar nősülni.
Alkalmas leányt keresve magának abba a csapdába esett, hogy kettőt talált. A Fekete Sáfrán a fontos döntésekről szól, ha az ember rosszul dönt, az ezzel járó próbatételeket ki kell állni, a sorssal szembe kell nézni, és az igazságnak győznie kell. Másrészről pedig, nem kell erőltetni azt, amihez nincs meg a kölcsönös akarat. Az előadás koreográfusa is László Csaba, Dimény Levente a rendező munkatársa, Zaha Enikő Kitty a koreográfus asszisztense, Holló Csejtei Kinga a díszlet- és jelmeztervező.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.