
Haáz Sándorról, a székelyföldi Gyermekfilharmónia vezetőjéről is készül portré
Fotó: Tamás Attila
Kilenc magyarországi mellett hat határon túli alkotó készítheti el dokumentumfilmjét a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa Magyar Média Mecenatúra Programjának támogatásával.
2018. június 08., 20:352018. június 08., 20:35
Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint az idei Ember Judit-pályázat első fordulójában a filmek gyártására 111,8 millió forintot ítélt oda a testület. A dokumentumfilmeknek 2019. augusztus végéig kell elkészülniük, és az azt követő hónapokban mutatják majd be az alkotásokat a közmédia csatornái, a Hír TV és az ECHO TV.
A határon túlról érkezett pályázók közül támogatásban részesítette a testület A Fili karnagya című filmmel jelentkező
Maksay Ágnes a Szefket rejtélyben a kolozsvári születésű Széfeddin Sefket Tibor nemzetközi filmes karrierjét követi végig. Moldovai Katalin Peremvidéken című filmjének középpontjában az erdélyi Szántó Sándor református lelkész és Farkas Béla, a szórványfelekezet gondnokának munkája és barátsága áll majd. Répaszelet címmel Vargyasi Levente a répatermesztést két szálon - mezőgazdasági és gyári munkásokon - keresztül hozza közelebb a nézőkhöz.
A Bakancslista alkonyatban című mű Simó Ibolya rendezésében a székelyudvarhelyi szépkorúak társaságának tagjairól szól majd,
A tájékoztatás szerint a magyarországi pályázók közül Kerekes András Levelek a bolondokházából címmel rendezhet filmet egy asszony tragédiájáról, akitől ÁVH-s férje elvette közös gyermeküket, majd a nőt elmegyógyintézetbe záratta. Rozgonyi Ádám a Hazatérők című alkotásában a trianoni döntés után Magyarországhoz visszacsatolt Somoskő és Somoskőújfalu századfordulós történetét mutatja be.
Szentgyörgyi Bálint A vádlott vádló című filmjében a Nagy Imrére halálos ítéletet kimondó bíró, Vida Ferenc ellentmondásos szakmai életútját viszi képernyőre. Pap Ferenc a Fehér Ház című alkotásban a Képviselői Irodaház múltját, a kommunista diktatúrában betöltött szerepét eleveníti fel, Király Levente Piedone nyomában! címmel Bud Spencerről fog forgatni, Kriskó László pedig, Példát mutatva Európának című filmjében a 450 évvel ezelőtti tordai Országgyűlésen a világon elsőként törvénybe iktatott vallásszabadság kapcsán járja majd körbe Erdély örökségét.
Dudás Viktor a Magyarország jazz élete egykor és ma című alkotásában a műfaj anyaországi történetét dokumentálja, míg Maróti-Agóts Ákos és Novák Tamás a legendás piarista paptanár, Jelenits István életéről készít filmet - annak azonos című könyve nyomán - Betű és lélek címmel - közölte az NMHH.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
szóljon hozzá!