Hirdetés

Erdély-szerte megtartották az Európai Örökség Napját

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

Újabb örökségvédelmi programokat indít útjára a kulturális minisztérium – jelentette be tegnap az Európai Örökség Napja alkalmából Kelemen Hunor szaktárcavezető a Szilágy megyei Krasznán. Hangsúlyozta, Épített örökségünk felmérése, védelme és hasznosítása című programot kezdeményez.

Krónika

2011. szeptember 19., 08:512011. szeptember 19., 08:51

Ennek célja – mint részletezte – elsősorban számba venni mindazt, ami nem szerepel az országos műemlékvédelmi listán, ám védelemre érdemes, továbbá olyan hasznosítási stratégia kidolgozása, amely felöleli a kulturális turizmust, a helyi termékek piacának kiszélesítését, valamint új munkahelyek teremtését. Kelemen Hunor szerint az épített örökség helyreállításának akkor van értelme, ha a társadalom azt elfogadja, igényli, és ha annak hasznából minden állampolgár részesül.

Programok az örökségért

A kulturális tárcavezető kezdeményezte projekt három programból áll. Az első célkitűzés a népi építészeti örökség felmérése, védelme és hasznosítása, amelynek során felleltároznák és kutatnák az országban még fellelhető, népi építészeti örökséget, illetve biztosítanák a legértékesebb 100–150 népi műemlék in-situ védelmét. Az első szakaszban a népi építészeti hagyaték számbavétele, egy részletes adatbázis elkészítése a cél, s ezt követően az ország népi építészeti kataszterének elkészítése. Ez az adatbázis teremti meg a későbbi védelmi és hasznosítási feladatok alapját. A program időtartama négy év.
A második program keretében felmérnék, védenék és hasznosítanák a középkori épített örökséget. A program keretében a középkori várak, várkastélyok, illetve a Duna menti erődítmények védelme és hasznosítása valósul meg. Az országos műemléki listán pillanatnyilag 153 ilyen jellegű épület szerepel, soknak azonban nincs funkciója, nem látogathatók, igen elhanyagolt állapotban vannak. A program célja ezeknek a számbavétele, hasznosítási lehetőségeik kidolgozása, illetve ezek bevonása a turisztikai keringésbe.

Az ipari épített örökség felleltározása, állagmegőrzése és hasznosítása a harmadik program célkitűzése. Mint a szaktárca rámutat, Romániában, akárcsak a világ más országaiban, az iparosodás egy sajátságos építészeti stílus kialakulását eredményezte. Gyakran ezek a gyárépületek, műhelyek, csarnokok ma elhanyagolt állapotban vannak, s hasznosításuk megoldatlan. Holott szerte a világban a legérdekesebb újrahasznosítási projektek pontosan ezekben az épületekben történnek. A program célja ezen épületek felkutatása s egy részükre hasznosítási stratégia kidolgozása, illetve bemutatásuk, turisztikai felhasználásuk elősegítése.

Óvári séták Kolozsváron

Számos érdeklődőt csábított Kolozsvár központjába a vasárnap reggeli óvári séta, amelyet szintén az Európai Örökség Napja keretében tartottak meg. A szervezők előzetes felhívása szerint a szombaton és vasárnap megszervezett sétákra egyenként legfeljebb húsz személy jelentkezhetett, ennek ellenére jóval többen voltak kíváncsiak a Sapientia-egyetemnek otthont adó Bocskai-házat, Mátyás király szülőházát, a ferences kolostort, valamint a Karolina teret érintő városnézésre. A szüleikkel érkező gyermekek és az idősebbek egyaránt érdeklődve hallgatták, hogy pontosan mit is jelképeznek a Bocskai fejedelmi címer egyes elemei, vagy hogy a Mátyás szülőházán található emléktáblán hibás születési dátum olvasható. A gótikus stílusú ferences kolostort végigjárva pedig a résztvevők abba is bepillantást nyerhettek, hogy az egykori szerzetesek milyen miliőben töltötték napjaikat. A vasárnapi első sétát Radu Lupescu, a Sapientia adjunktusa vezette, aki indulás előtt az óvár kialakulásának körülményeit, illetve az évszázadok folyamán végbement funkcióváltást is bemutatta. Mint mondta: a szervezők fontosnak tartották a kincses város ezen térségét bemutatni a közönségnek, mivel az óvár nemcsak topográfiailag különül el Kolozsvár más részeitől, hanem az épületek sajátos történelmi múltja miatt is külön egységet képez. A résztvevők azt is megtudták: jelenleg két elmélet verseng egymással – az egyik szerint az óvár a 11. században jött létre, míg a másik a 14. századot tartja valószínűbbnek.

Szentgyörgy: örökség gyermekszemmel

Gyerekek nyüzsögtek szombaton a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum évszázados falai között: az intézmény az Erdélyi Genealógiai Társasággal közösen szervezte meg számukra az ős- és családfakészítést. Az otthonról hozott családi képeket bekeretezték, a szülők és Kocs János családfakészítő segítségével megrajzolták a családfájukat. A legkisebbek lerajzolták a családjukat, majd közösen ezeket is bekeretezték, a kereteket száraz virággal, mozaikkal díszítették.

A szülők közben megtekinthették a múzeum tárlatait. Délután a főépülettől Boér Hunor muzeológus vezetésével tematikus sétára indultak az érdeklődők: a múzeum frissen vásárolt telkét, a Lábas Házat, a Gyárfás-házat, a Gyulai-műtermet, a Magma kortárs kiállítóteret és a Gyárfás Jenő Képtárat látogatták meg. A kétórás sétaút végén a Gyárfás Jenő Képtárban egy csésze tea mellett lehetett felszusszanni, Sántha Imre Géza művészettörténész látta vendégül az érdeklődőket. A programok azonban itt nem értek véget, kora este a múzeumban Sztáncsuj Sándor József régész-muzeológus Őskori házak, háztartás a régészeti leletek tükrében címmel tartott előadást. A Kovászna Megyei Művelődési Központ szombaton kirándulást és egész napos családi programot szervezett A fa öröksége címmel.

A kirándulást Tüzes István restaurátor vezette a Székely Nemzeti Múzeum, faházak, kálnoki unitárius és református haranglábak, kökösi Szent Pál és Péter görögkeleti fatemplom, besenyői református templom, torjai református templom, csernátoni Haszmann Pál Tájmúzeum és műemlék székely kapu útvonalon. A csernátoni múzeumban a famegmunkálással lehetett megismerkedni.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
Hirdetés