Béla futása
Fotó: Szabadi Péter
Az első, egészében ránk maradt magyar operai alkotásnak tartott, Béla futása című zeneművet, valamint Orbán György Pikkó herceg című darabját mutatja be a magyar operajátszás kezdeteit felidéző premier keretében a Kolozsvári Magyar Opera, a budapesti Magyar Állami Operaházzal közösen. A bemutatót csütörtökön tartják a kincses városban.
2017. május 08., 23:102017. május 08., 23:10
A 18. század végén és a 19. század első felében íródott magyar zeneműveket visz színre a Kolozsvári Magyar Opera, amely a budapesti Magyar Állami Operaházzal közösen mutatja be Ruzitska József Béla futása, valamint Orbán György Pikkó herceg című darabját csütörtökön.
– jelentette ki a hétfői sajtótájékoztatón Szép Gyula, a kolozsvári kulturális intézmény igazgatója. Elmondta, a Pikkó herceget eredetileg 1793-ban mutatták be, de zenéje – azaz a darab valamennyi kottája – teljes egészében elveszett, azonban a történet megihlette Orbán György kortárs zeneszerzőt, aki operát írt a fennmaradt szövegkönyv alapján.
A Béla futását 1822-ben fejezte be Ruzitska József zeneszerző, karmester Kolozsváron. Szép Gyula elmondta,
– ez pedig azóta foglalkoztatta. Később előkerült egy teljes, 1837-es keltezésű kézirat, a kotta másolata, ezért tudják most bemutatni a Béla futását.
A mostani előadás annak is köszönhető, hogy Szép Gyula személyes ambíciója találkozott a Magyar Állami Operaház érdeklődésével, a kolozsvári és a budapesti intézmény pedig már régebben amúgy is együttműködési szerződést kötött egymással.
Anger Ferenc, a Magyar Állami Operaház művészeti igazgatója, az előadás rendezője elmondta, óriási megtiszteltetés és öröm számára, hogy megrendezheti az előadást Kolozsváron. Kifejtette, történelmi jelentőségükön kívül gyakorlati dolgok is összekötik a két egyfelvonásos operát: mindkettő a főszereplő belső konfliktusát jeleníti meg, ugyanakkor a politikai közérdek és egy magánügy konfliktusáról szól mindkettő.
Anger úgy fogalmazott,
A rendező azt is elmondta, Zöldy Z. Gergely díszlettervezővel vizuális koncepciót dolgoztak ki, amely egységesíti a két darabot. Ez azért volt számukra érdekes, mert azzal a szándékkal akarják a nézőt elengedni, hogy a két műben jelen lévő gondolatiságot össze tudja kapcsolni – magyarázta a darab rendezője.
Selmeczi György, az előadás karmestere úgy fogalmazott, a Béla futása zenéje Mozartból táplálkozik, ami nem véletlen, hiszen akkoriban Közép-Európa-szerte meghatározta a kor zenéjét a mozarti világ. Hozzáfűzte, a Béla futása az első olyan alkotás volt, amely tematikájában is hangsúlyozottan magyar jellegű, egyben utat mutatott Erkel Ferencnek, a Himnusz zeneszerzőjének.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.
Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.
A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.
Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.
A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.
Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.
szóljon hozzá!