2010. július 06., 09:342010. július 06., 09:34
A kurátor szerint a televízió a Gézengúzok című fikciós sorozatra 231 millió forint értékben szerződött az Arac produkciós irodával, amely a szerződést 72 millió forintért adta tovább egy gyártó cégnek. Így nagyjából 160 millió forintot „nyelt le” ez a cég, amely összesen három produkcióra szerződött a televízióval – ismertette Szabó. A Meyer Consulting Kft. nevű cég pedig – amelyet ugyanakkor jegyeztek be, amikor az Aracot, és tulajdonosuk is ugyanaz – százmilliós nagyságrendben szerződött a Duna Televízióval – folytatta. Meglévő dokumentumfilmek és játékfilmek vásárlásával kapcsolatban Szabó László azt mondta: ilyen célra két céggel ötszázmillió forintot meghaladó összegben összesen öt szerződést kötött a Duna Tv. Az egyik cég a Waterfall Television Kft. – amely 210–220 millió forint értékben szállít filmeket a televíziónak – ugyanarra a címre van bejegyezve, mint a See Walker Television Kft. E céggel kapcsolatban a Fidesz delegálta kurátor még a múlt héten ismertette, hogy egy produkcióért a cég 205 millió forintot számlázott, ám a megrendelést továbbadta egy másik cégnek, amely 64 millióért készítette el a filmsorozatot. A kuratóriumi tag a sajtótájékoztatón azt mondta: a Duna Tv felügyelőbizottságától azt kéri, hogy három napon belül, a menedzsmenttől pedig, hogy egy napon belül adjon tájékoztatást az összes szerződésről és teljesítésükről. A hétfőn összeülő kuratóriumnak pedig azt javasolja, kérje le a Nemzeti Filmirodától a nekik bejelentett, a Duna Televíziót érintő produkciók költségvetését. Szabó László hangsúlyozta: ha a kuratórium szocialista, SZDSZ-es és MDF-es többsége hétfőn nem indít vizsgálatot, akkor a Fidesz és a KDNP delegáltjai rendőrségi feljelentést tesznek az ügyben. Ha a kuratórium mégis a kivizsgálás mellett dönt, akkor annak lezárultával elemzik majd a helyzetet. Hozzátette: a televízió 97 millió forint értékben egy 177 részes amerikai–mexikói–kolumbiai szappanoperát is vásárolt. Mint fogalmazott, nem biztos, hogy a világ magyarságának szóló médiumban éppen egy ilyen sorozatra kíváncsiak a nézők.
Amint arról korábban beszámoltunk, Szabó múlt hétfőn mutatta be a sajtó képviselőinek azokat az iratokat, amelyek szerinte azt igazolják, hogy az Egy különleges ember című produkcióért 162,5 millió forintot fizetett a Duna Tv a Jade Dragon Tv Kft.-nek, amely 48 millióért egy produkciós céggel készíttette el a sorozatot. Ugyanígy járt el a Suli Buli című produkció esetében a See Walker Television Kft., amely 205 millió forintot kapott, de a sorozatért csak 64 milliót fizetett. A szerződéseket Cselényi László, a Duna Tv elnöke írta alá. A Duna Tv akkor közleményben reagált a kurátor állításaira: Szabó László „felelőtlenül terjesztett gyanakvásaival” súlyosan csorbította a Duna Televízió jó hírnevét. Kijelentették: a televíziónak semmiféle közvetítő céggel nincs szerződése, a tévé kizárólag produceri irodákkal szerződött konkrét produkciókra. „A szóban forgó, műsorgyártásról szóló szerződések hazai piaci árakat tartalmaznak, továbbá nyilvánosak, így a bennük foglalt teljesítés menete ellenőrizhető” – olvasható a televízió múlt szerdán kelt közleményében. Az ügyben a múlt heti kuratóriumi ülés után Halák László, a testület MSZP által delegált tagja az MTI-nek elmondta: Szabó László vádjai kimerítik a rágalmazás szintjét. A Duna Televíziót felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány ellenőrző testülete a múlt héten azonban azt írta a kuratóriumnak, hogy különösen nagy értékre elkövetett hűtlen vagy hanyag kezelés alapos gyanúja merül fel két műsorkészítésre kötött szerződés esetében.
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.