Hirdetés

Előadás mindennapi csodákról – Hernády és Kern Erdélyben

Sztárszereplőkkel érkezik budapesti vendégjáték április végén Marosvásárhelyre és Csíkszeredába. Az Orlai Produkció Hitted volna ha? című előadásának különlegessége, hogy Hernádi Judit és Kern András játsszák a főszerepet, és Verebes István rendezte.

Szász Cs. Emese

2014. április 15., 19:032014. április 15., 19:03

Ahogy az előadás címe is mutatja, sok minden megtörténhet az emberrel, amit sosem hitt volna. Például még az is, hogy hatvan körül kezdene új életet, ha már a régit nem lehet folytatni. Richard Baer Hitted volna ha? című darabjában Christine és Herman két, egymással évtizedeken keresztül jó barátságot ápoló házaspár özvegyen maradt felei, akik a gyászév(ek) leteltével elindulnának valamerre.

Christine úgy döntött, elköltözik a városból, új életet kezd. Összecsomagolt, költöztetőket hívott, és már minden készen áll az új élet kezdésére, amikor betoppan a kissé morcos jó barát. „Herman képtelen ötlettel áll elő. Az egész egy agyrém, merő képtelenség, ráadásul röhejes. Vagy mégsem? Míg telnek az utolsó dobozok, sok kérdésre kerül válasz: menni vagy maradni, megszokni vagy megszökni, kockáztatni vagy biztosra menni? Richard Baer darabja rengeteg humorral és szeretettel mutatja be, hogy csodák márpedig történhetnek” – áll a darab ismertetőjében.

Az özvegyen maradt nőt és férfit Hernádi Judit és Kern András alakítja, a Verebes István által rendezett darabot múlt év októberében mutatták be először. Verebes, Kern és Hernádi Judit mintegy harminc év után dolgozik újra együtt színházban. A két színész Murray Schisgal amerikai szerző két – Gépírók és Kínaiak című – egyfelvonásosában szerepelt együtt utoljára, szintén Verebes István rendezésében a budapesti Vígszínházban.

Az előadást április 26-án, szombaton 20.30-tól játsszák a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. A belépő 40 lej, jegyet váltani a Kultúrpalota jegypénztárában és a Zebra zeneboltban lehet. A csíkszeredai előadásra április 27-én, vasárnap 19 órától kerül sor a Szakszervezetek Művelődési Házában. Jegyet a művelődési ház jegypénztárában lehet váltani.

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
Hirdetés