Hirdetés

Előadás fiatalok történeteiből

Ahogy a víz tükrözi az arcot címmel új bemutatóval rukkolt elő tegnap a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely.

Bíró Blanka

2011. május 25., 08:252011. május 25., 08:25

Fazakas Misi társulatvezető és rendező lapunknak elmondta, az előadásnak fontos része van a diák színjátszó csapatként megalakult Osonó független, alternatív színházzá alakulásában. Az új projekt megvalósítása tavaly nyáron kezdődött, az elmúlt tizenegy hónap alatt nemcsak a jeleneteket dolgozták ki, hanem a díszletet is elkészítették és pályázati forrásokból profi fényrendszert, korszerű technikát vásároltak.

„Az Ahogy a víz tükrözi az arcot című előadás a gyermek-szülő kapcsolatot, a fiatalok helyzetét vizsgálja, arra keresi a választ, hogy a világ hogyan válaszol a fiatalok kérdéseire, ugyanakkor a fiatalok hogyan reagálnak a környezetük hatásaira” – fogalmazta meg a rendező. A forgatókönyv a saját történeteikből állt össze, de más fiatalokkal is sokat beszélgettek, így komoly kutatómunka előzte meg az előadást, magyarázta Fazakas Misi. „A tapasztalataink színházi térbe helyezésekor a közösségi alkotás és határaink feszegetésének élménye hozta létre ezt a produkciót” – fogalmazta meg a rendező.

Az előadásnak szövegkönyve is van, ami rendhagyónak számít az alternatív társulat történetében. Fazakas Misi elmondta: a színházműhelynek öt érettségizett állandó tagja van, akik számára folyamatosan képzéseket szerveznek, ám a társulat megtartja a szellemiségét, továbbra is bevonják a diák színjátszókat. Az Osonó életében ez az első alkalom, hogy két előadást játszanak párhuzamosan, az Ahogy a víz tükrözi az arcot című produkció mellett továbbra is játsszák a Részletek a bolyongás meséiből című sikerdarabjukat, amelyet az elmúlt négy és fél esztendő alatt mintegy 360 alkalommal mutattak be itthon és külföldön, és amellyel tucatnyi hazai és nemzetközi díjat kaptak. Ebben az évben egy újabb bemutatóra készülnek, Orza Călin koreográfus irányításával visznek színre egy mozgásszínházi előadást, amit a budapesti Krétakör Színházban mutatnak be. Az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadást ma 19 órától játsszák második alkalommal a sepsiszentgyörgyi könyvtár Gábor Áron Termében.
 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés