Hirdetés

Élő közvetítések, történelmi műsorok Szent István napján

•  Fotó: Archív

Fotó: Archív

Nemzeti és állami ünnep, István nap, az Új Kenyér ünnepe, Szent István és az államalapítás ünnepe. A Duna Televízió, a Magyar Televízió és a Magyar Rádió a hagyományokhoz híven ebben az évben is több tematikus műsorral és élő közvetítéssel kapcsolódik a jeles naphoz.

2011. augusztus 16., 08:502011. augusztus 16., 08:50

Az m1 az ünnep előestéjén Szörényi Levente Hattyúdal című koncertjét, a Budapest Sportarénában készült felvételt közvetíti (21.00). Szent István napján a Duna Tv és az m1 képernyőjén a néző a legtöbb jelentős ünnepi rendezvényt figyelemmel kísérheti: a zászlófelvonást a Kossuth térről, a virágkarnevált Debrecenből, a tisztavatást a Hősök teréről, a vízi- és légiparádét a Duna partjáról, az ökumenikus kenyéráldást a Clark Ádám térről, az ünnepi szentmisét és a Szent Jobb körmenetet a budapesti Szent István térről, valamint az elmaradhatatlan tűzijátékot Budapestről.

A Duna Televízió Mária országa, István állama címet adta annak a háromrészes stúdióbeszélgetésnek, amely az egyház- és államalapítás szakrális és jogtörténeti oldalát is elemzi. Az első részben (17.30) a szent királyt ismerhetjük meg, a második rész (18.30) a környező országokban élő  magyarok ünneplését mutatja be a nézőknek. A harmadik részben (20.25) Mucsányi János szerkesztő-műsorvezető Balogh Elemér jogtörténész-, alkotmánybíróval az alapító törvények jelentőségéről beszélget.

Az m1 szombat reggel 10 órától ünnepi műsorban mutatja be Szent István királyt és korát. Pásztor Zoltán műsorvezető – történész szakértők segítségével – sok kuriózumot árul el a nézőknek. A beszélgetést 11 órakor a tisztavatás élő közvetítése szakítja meg a Hősök teréről. Délután a Csillagszemű táncegyüttessel (17.25) ismerkedhet meg a néző, majd a Szent István-napi ünnepi szentmisét és a Szent Jobb-körmenetet követheti figyelemmel. A Híradóban (20.30) tudósításokat és összefoglalókat láthatunk a nap minden jelentős eseményéről. Az m1 idén is közvetíti az augusztus 20-i ünnepségek egyik fénypontját, a tűzijátékot. A látványos közvetítést egy 1949-ben készült nagy klasszikus, a Ludas Matyi című magyar film (22.30) követi, amelyet Nádasdy Kálmán és Ranódy László rendezett. Késő este (0.25) az István király című tévéjátékot láthatják a nézők Gálffi László és Cserhalmi György főszereplésével.
Az m2 egy tavaly készült, gyerekeknek szóló ismeretterjesztő filmet sugároz Kenyérmese címmel (14.35), majd bemutatja a Szent Jobb sorsát 1038-tól napjainkig.

Az m2 műsorát a fennállásának 40 éves évfordulója alkalmából összeállított program gazdagítja. A születésnapi időutazás az indulás évébe kalauzolja a mai nézőket. Elsőként egy Czóbel Béla portréfilmet, utána a Nobel-díjas Gábor Dénessel készült egyetlen magyar tévéinterjút, valamint a Vasrács című tévéfilmet sugározza. Az összeállításban látható egy korabeli portréfilm Szabó Magdáról, majd a Rózsa Sándor című tévésorozat első része és a vele egykorú híres Hofi-paródia is, továbbá Hofi Géza emlékezetes Elég az hozzá című szólóestje.

Aki a szabadban szeretné tölteni ezt a napot, a Magyar Rádió csatornáin is gazdag programot talál. A Kossuth Rádióban Magyarország Szent István-korabeli természeti kincseivel (10.05), a Hely című műsorban az ünnep előtti hétköznapokon a Szent Istvánhoz köthető városokkal és történetükkel ismerkedhet. Szombaton délelőtt Várjáték (12.05) címmel egy élő telefonos vetélkedő kapcsolódik majd ehhez a sorozathoz. A Krónika minden kiadásában beszámol a rádióhallgatóknak az aktuális ünnepi eseményekről. Délután megtudható, hogy Miként ünnepeltek a protestánsok? (14.05) és bemutatkozik A templomépítő, Barsi Balázs ferencrendi szerzetes (17.05. (17.30) Este István királyunk születésével, keresztségével s koronáztatásával díszlő hegy címmel (19.30) az esztergomi Szent Adalbert Központban tehetünk látogatást.

Szent István ünnepén a Petőfi Rádióban egész nap csak magyar zene szól. A Bartók Rádió Lemezbemutató című műsorában (14:38-16.00) Antonio Caldara, olasz barokk zeneszerző Szent István, a magyarok királya című oratóriumát tűzi műsorára.

Augusztus 21-én, vasárnap este nyolc órától a Schmitt Pál köztársasági elnökkel készített ünnepi beszélgetést az m1 tűzi műsorára.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
Hirdetés