A kortárs mű – amelynek ősbemutatója 1994-ben volt a budapesti Radnóti Színházban – egyik fő motívuma az emberi kapcsolatok kiüresedése, a rokoni, érzelmi viszonyok ellaposodása. Ez elől menekül a címszereplő, Lovass Anita (Tóth Tünde), aki a nem sok kilátással kecsegtető manikűrösi pályát az operaénekesi karrierrel szeretné felcserélni. Énekórákra jár, és bármit hajlandó megtenni, hogy álmai valóra váljanak. Környezete azonban folyamatosan akadályozza ebben: szeretője, a taxisofőr Csík (Kiss Csaba) elhagyja, tanárai megkérdőjelezik tehetségét, és édesapja, az ismert orvos (Dobos Imre) is szinte csak kötelességből tartja a kapcsolatot vele. A csapdahelyzetből az itáliai szerető, Di Rosa (ifj. Kovács Levente) révén csillan meg a kitörés lehetősége, ám – mivel nem romantikus lányregényről van szó – csakhamar bebizonyosodik, hogy Di Rosa csak kihasználja a kétségbeesett lányt.
Az előadás néha hátborzongató realizmussal közvetíti, mennyire mély szakadék tátong ember és ember között, mennyire álságosak a mégoly közelinek tűnő kapcsolatok is. Kiüresedett, kiégett, önző karakterek bukkannak föl a színen, akik képtelenek valódi érzelmek kimutatására. A keretként szolgáló esemény, a nagymama (Halasi Erzsébet) haldoklása is csak annyiban rázza föl őket, hogy mindannyian szeretnének részesedni az örökségből. Ám hiába a néhány jól eltalált mondat, karakter vagy szituáció, az előadás mégsem áll össze egyetlen egésszé. Míg az első felében a rokonok arctalan, maszkos serege tárja a néző elé a kerettörténetet, a második részben, a szín átrendezését követően megtörik az ív, és a háttérben időről időre megjelenő nagymama némajátéka, teátrális gesztusai mintegy illusztrációszerűen festik alá az előtérben zajló eseményeket – egyben ki is oltva azokat didaktikusságukkal. Hasonlóan zavaró a szöveg modorossága: a főszereplők, a manikűröslány és a taxisofőr olyan cizellált nyelvezetet használnak, amely bármely klasszikus műben megállná a helyét. Ezt a zavaró kettősséget a szereplők sem tudják feloldani, mivel nem hagy számukra túlságosan nagy mozgásteret, ennek ellenére Tóth Tünde és Kiss Csaba alakítása jónak mondható.
A darabbal kapcsolatos kényelmetlen érzést a végén bekövetkező újabb törés fokozza, amikor a kétségbeesésében az életet eldobó Anita apoteózisának lehetünk szemtanúi: a színen ismert operakarakterek jelennek meg, és teátrális gesztussal maguk közé fogadják a lányt, aki az Éj királynőjének áriájával lép be körükbe.
Lovass Anita. Írta: Németh Ákos. Rendezte: Vadas László. Szereplők: Tóth Tünde, Halasi Erzsébet, Kiss Csaba, Gajai Ágnes, Fodor Réka, Dobos Imre, Firtos Edit, Ifj. Kovács Levente, Szotyori József, Csepei Róbert. Díszlet és jelmez: Florina Bellinda Birea. Dramaturg: Gálovits Zoltán.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.