A hosszan tartó betegség után elhunyt Lakatos Menyhért első nagyobb lélegzetű művével, a Füstös képek című önéletrajzi ihletésű regényével 1975-ben jelentkezett. Nagy feltűnést keltett, a könyvet néhány év alatt harminc nyelvre fordították le. Az író 1926-ban született Vésztőn. A nagykőrösi népi kollégiumban folytatott mérnöki tanulmányai után üzemmérnökként dolgozott, majd a cigánytéglagyár igazgatója volt. 1969 és 1973 között az MTA ciganológiai munkatársaként tevékenykedett.
Lakatos Menyhért 1970-től publikált, főbb művei közé tartozik még az Angárka és Busladarfi (mesék, 1978); A hét szakállas farkas (mese, 1979); A hosszú éjszakák meséi; A paramisák ivadékai (kisregény, 1979); Az öreg fazék titka (mesék, 1981); Akik élni akartak (regény, 1982); A titok (elbeszélések, mesék, 1998). Munkásságáért 1976-ban és 1993-ban József Attila-díjjal, 1991-ben a Magyar Köztársaság Aranykoszorúval Díszített Csillagrendjével tüntették ki. Lakatos Menyhért 1976-ban Füst Milán-jutalomban részesült, 1999-ben Babérkoszorúval, 2000-ben az Országos Cigány Önkormányzat életműdíjával tüntették ki.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.