
2009. február 25., 09:292009. február 25., 09:29
„Moliere-t is előadás közben érte a halál, és a színésztársak befejezték a komédiát. Mi sem gondolunk arra, hogy megváltoztassuk a programot” – mondta a Krónikának Balázs Attila, a temesvári Csiky Gergely Színház igazgatója. Az intézmény ugyanis Anavi Ádám Második Matyi című történelmi vígjátékának a bemutatójával készült az eseményre.
„Nem tudom, ilyen körülmények között a színészek mennyire tudnak ráhangolódni a nevettetésre, de én azt szeretném, ha a közönség szórakozna a poénokon. Biztosan Anavi Ádám is ezt szeretné” – jegyezte meg az igazgató. A 19 órára meghirdetett ünnepség első órájában a Művelődésügyi Minisztérium, az írószövetség képviselője, a polgármester, a prefektus, a színház és a Piarista Gimnázium köszöntötte volna az idős költőt. A köszöntők utánra tervezték a Dukász Péter által rendezett Második Matyi bemutatóját. Most üresen marad a nézőtér első sorában Anavi Ádám helye. A költőt épp aznap 14 órakor temetik a temesvári zsidó temetőben.
Anavi Ádám 1909. február 26-án Frucht Ferenc néven látta meg a napvilágot Tordán. Tanulmányait szülővárosában és a kolozsvári egyetem lélektan-filozófia szakán végezte. 1937-től Temesváron tanított és alkotott. 1928 óta publikált hazai magyar lapokban, költői pályája során a mozgósító politikai költészettől jutott el a gondolati líráig. Verseket és dramatikus szövegeket jegyez, első kötete Öregek igazsága címmel 1940-ben jelent meg Temesváron.
Tudni szeretném, mikor állhatok lábra – mondta Anavi Ádám, amikor jó két hónappal ezelőtt arról kérdeztük, mire vágyik így a 100. születésnapja táján. Látszott, egyáltalán nem tetszik neki, hogy négy hónappal a századik születésnapja előtt ágyba kényszerült. Lerítt róla, hogy sem pihenésre, sem megnyugvásra nem vágyik.
Inkább hajtaná tovább az életet. Az interjú leírt változatát pedig visszakérte; ragaszkodott ahhoz, hogy közlés előtt maga is elolvassa. És majdnem mindegyik mondatban talált javítanivalót. Nem mintha pontatlanul idéztük volna. Egyszerűen csak igényes volt önmagával szemben, a kimondott, leírt szöveggel szemben. Nem volt számára mindegy, hogy mi jelenik meg róla Kolozsváron. Annak pedig nagyon örvendett, hogy a diákévei városában is érdeklődnek iránta. Ebben annak visszaigazolását látta, hogy számít, amit hetvenéves költői pályája során letett az asztalra.
Mert Temesváron Anavi Ádám költészete nem volt elválasztható Anavi Ádám tanár úrtól, az embertől, aki jelen volt a város valamennyi kulturális eseményén, akivel csak úgy szembe lehetett találkozni az utcán, és akivel felüdülés volt minden találkozás. A tanár úr ugyanis a kilencvenes éveiben is a derű, az optimizmus megtestesítője volt, soha nem mulasztotta el, hogy szójátékokkal ne tréfálkozzék. Kapásból rögtönözte a rímeket. Szeretett és tudott játszani a nyelvvel. Személyisége pedig úgy hozzátartozott Temesvárhoz, mint a Mátyás-szobor Kolozsvárhoz.
Nagyon várta a Mátyás királyról szóló történelmi bohózata bemutatóját. Szerette volna látni, menynyire vevő a humorára a közönség. Ehelyett most azon szórakozhat: mennyire megtréfálta a köszöntésére készülőket.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.