Hirdetés

Elhunyt Tőzsér József

Életének 69. évében hétfőn elhunyt Tőzsér József könyvkiadó.

2013. október 08., 16:352013. október 08., 16:35

 

Tõzsér József 1945. január 19-én született Gyergyóalfaluban, 1962-ben végzett a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumban. 1962-ben beiratkozott a kolozsvári Pedagógiai Főiskola földrajz–történelem szakára. 1962–1969 között helyettes tanár Gyergyóborzonton és Gyergyóalfaluban, 1969–1976 között könyvterjesztési szakirányító a Fogyasztási Szövetkezetek Megyei Gazdasági Vállalatánál. 1976–1993 között a Hargita Megyei Könyvterjesztő Vállalat kereskedelmi részlegét vezeti, 1991-ben Domokos Gézával együtt létrehozta a Kriterion Alapítványt, majd 1993-ban megalakítja a csíkszeredai Pallas–Akadémia könyvkiadót, amelynek igazgató-tulajdonosa volt. Tőzser József négy évvel ezelőtt vonult nyugdíjba, de a kiadó munkájában továbbra is aktív maradt. Munkásságát számos elismeréssel jutalmazták. 1997-ben Gyergyóalfalu díszpolgára lett, 1998-ban pedig Csíkszereda önkormányzata Pro Urbe-díjjal jutalmazta. 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki. 2005-ben az Erdélyi Riport folyóirat Aranyalma-díját kapta meg. 2010-ben az EMKE Szolnay Sándor-díját adták át neki a művészeti könyvek kiadásáért.

„Már induláskor megfogalmaztuk, hogy az erdélyi tudományosságot szolgáljuk azzal, hogy kortárs szerzők értékteremtő szépirodalmi, történelmi, néprajzi, helytörténeti, turisztikai jellegű munkáit adjuk ki” – mondta a Pallas-Akadémia Könyvkiadó céljairól egy interjúban Tőzsér József. A családnak, barátoknak, tisztelőknek Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és Zsigmond Barna Pál csíkszeredai magyar főkonzul is részvétét fejezte ki.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés