
Életének 96. évében elhunyt Szabó Ida színművész, népszerű nevén Duci, a Székely Színház egyik volt alapítója, aki több száz szerep eljátszásával örökre beírta nevét a színháztörténelembe.
2016. január 17., 15:422016. január 17., 15:42
2016. január 17., 15:422016. január 17., 15:42
Szabó Ducit novemberben köszöntötte 95. születésnapján a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, melynek tagjai a Kálvin Öregotthonban látogatták meg a művésznőt, ahol énekkel, verssel, zenével és virággal kedveskedtek neki. A novemberi meglepetés szerenádon „Duci néni\" meghatódva mondott köszönetet, elmondva azt is, hogy számára a színház a család, mivel a saját családja messze van.
Most a színház búcsúzik a művésznőtől szomorú szívvel és lélekkel, mint kolléganőtől, baráttól, illetve „tiszteletbeli anyától és nagyanyától\". A hírt Facebook-oldalán tette közzé a Tompa Miklós Társulat. Búcsúztatásáról és temetéséről a későbbiekben közölnek részleteket.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!