Hirdetés

Elhunyt Sebő Ferenc, a táncházmozgalom alapítója

Sebő Ferenc

79 éves korában meghalt Sebő Ferenc

Fotó: Facebook/Sebő-együttes

79 éves korában meghalt Sebő Ferenc Kossuth-díjas énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző, népzenekutató és építészmérnök, a Nemzet Művésze, a magyarországi hangszeres népzenei és táncházmozgalom egyik elindítója.

Krónika

2026. április 27., 14:472026. április 27., 14:47

A gyászhírt az általa alapított Sebő-együttes jelentette be a Facebookon, egy József Attila-idézet kíséretében:

„Hát dolgoztam hiven,
zümmögve, mint a rét.
Milyen könnyű a menny!
A műhely már sötét.”

Hirdetés

„Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket!”

Sebő Ferenc a székesfehérvári zeneiskolában kezdte zenei tanulmányait, később pedig a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán szerzett diplomát. Építészként helyezkedett el, majd utóbb, 1989-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola egyetemi ágazatának zenetudományi szakán is diplomát szerzett.

Mindeközben énekesként és zeneszerzőként 1969-ben mutatkozott be az Egyetemi Színpadon.

1971-től 1973-ig a 25. Színház zeneszerzője és előadója volt. Szerepelt Jancsó Miklós Még kér a nép és Zolnay Pál Fotográfia című filmjeiben. Rádió- és televíziószereplések mellett 1973 és 1980 között a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete Bartók Béla amatőr táncegyüttes zenei vezetője is volt, továbbá bekapcsolódott a népzenekutatásba is: a Népművelési Intézet kutatási osztályának előadója lett.

Abban az időszakban volt tagja a Kassák Klubnak is, és megszerettette a fiatalokkal az erdélyi magyar táncokat, énekeket. Timár Sándorral együtt a magyar táncházmozgalom meghatározó alakja volt.

A Magyar Televízió Zenei Osztályán népzenei szerkesztőként, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zenetudományi szakán népzeneoktatóként dolgozott. A Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének munkatársaként kutatómunkát végzett még élete legutolsó éveiben is. 1996 és 2001 között a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője volt, haláláig pedig az általa alapított Hagyományok Házának volt a szakmai igazgatója.

A Híradó.hu emlékeztet, Sebő Ferenc szerepelt a táncházmozgalomról szóló filmben, a Magyar Menyegzőben is, amely az MTVA közreműködésével készült és az idei év elején debütált a mozikban. Egyik, ha nem a legfontosabb gondolata az volt:

Idézet
A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket!”
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Kolozsváron lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház az operában

A kincses városban lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház, a Pupek című produkció november 3-án 19 órától látható-hallható a Kolozsvári Magyar Operában.

Kolozsváron lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház az operában
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Szatmári és nagyváradi színművész kapja megosztva a 2026-os Csíky András-díjat

A Csíky András Alapítvány kuratóriuma 2026-ban megosztva ítéli oda a Csíky András-díjat Moldován Blanka színművésznek, valamint Kocsis Anna színművésznek.

Szatmári és nagyváradi színművész kapja megosztva a 2026-os Csíky András-díjat
2026. november 02., hétfő

Nagyszeben és Budavár összefog: hamarosan kezdődik a dél-erdélyi szórvány magyar ünnepe

Huszonegyedik alkalommal rendezik meg november 6. és 15. között az Ars Hungarica fesztivált Nagyszebenben és a Szeben megyei Vízaknán. A dél-erdélyi magyar közösség legnagyobb kulturális seregszemléjén minden program ingyenes.

Nagyszeben és Budavár összefog: hamarosan kezdődik a dél-erdélyi szórvány magyar ünnepe
2026. október 29., csütörtök

Fennállásának 80. évfordulóját ünnepli a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem

A díszünnepségen jelen lesznek többek között a román királyi család tagjai, valamint a román és magyar kormány képviselői.

Fennállásának 80. évfordulóját ünnepli a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem
Hirdetés
2026. október 28., szerda

Sokféle történet, közös öröm: Müller Péter és a Sziámi zenekar is fellép a Kolozsvári Zsidó Napokon

Immár 11. alkalommal szervezik meg a zsidó kulturális napokat Kolozsváron, a november 2. és 5. közt tartandó rendezvénysorozatra a szervezők a zsidó kultúra barátait várják Erdély kincses városába.

Sokféle történet, közös öröm: Müller Péter és a Sziámi zenekar is fellép a Kolozsvári Zsidó Napokon
2026. október 28., szerda

Elhunyt Gyöngyössy János történeti grafikus, illusztrátor

Életének 71. évében, október 26-án elhunyt Gyöngyössy János székelyföldi történeti grafikus, illusztrátor.

Elhunyt Gyöngyössy János történeti grafikus, illusztrátor
2026. október 27., kedd

Léda és Csinszka találkozik: Ady szerelmeiről szóló zenés színházi előadás Aradon

Ady szerelmei – több nő egy részben címmel érkezik budapesti vendégelőadás az Aradi Kamaraszínházba.

Léda és Csinszka találkozik: Ady szerelmeiről szóló zenés színházi előadás Aradon
Hirdetés
2026. október 26., hétfő

Hazug „inkubátorközegben” megőrizni az emberséget: Verdi-mű premierje a Kolozsvári Magyar Operában

Anger Ferenc rendezésében mutatja be Giuseppe Verdi Don Carlos című operáját a Kolozsvári Magyar Opera társulata csütörtökön este fél héttől.

Hazug „inkubátorközegben” megőrizni az emberséget: Verdi-mű premierje a Kolozsvári Magyar Operában
2026. október 21., szerda

Ne a távolság döntsön: továbbra is megtéríti a máshonnan érkező nézők útiköltségét a Kolozsvári Magyar Opera

Megtéríti az útiköltséget a Kolozsvári Magyar Opera azoknak a nézőknek, akik más településekről, szervezett csoportban érkeznek az előadásaira.

Ne a távolság döntsön: továbbra is megtéríti a máshonnan érkező nézők útiköltségét a Kolozsvári Magyar Opera
2026. október 20., kedd

„A fájdalom akkor is a miénk, ha nem mi fájtunk”: Bogdán Zsolt Örkény 1956-os jegyzeteiből készült előadást mutat be Kolozsváron

Nem a groteszk, egyperces írások szerzője, Örkény István „lép színpadra”, hanem az író, aki 1956 forradalmi napjaiban percről percre jegyzetel. A 70. évfordulón Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze adja elő a Noteszlapok, 1956 című írásból készült előadást.

„A fájdalom akkor is a miénk, ha nem mi fájtunk”: Bogdán Zsolt Örkény 1956-os jegyzeteiből készült előadást mutat be Kolozsváron
Hirdetés
Hirdetés