Életének nyolcvanadik évében elhunyt Mihály Pál színművész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja – közölte hétfőn az intézmény.
2017. január 30., 13:042017. január 30., 13:04
2017. január 30., 13:052017. január 30., 13:05
Mihály Pál Sepsiszentgyörgyön született 1937. október 12-én. 1965-ben végezte Marosvásárhelyen a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolát, ezt követően a kolozsvári társulathoz szerződött.
1965 és 1977 közt mintegy negyven szerepet játszott el a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeként.
Címszereplőként nyújtott emlékezetes alakítást Kós Károly Budai Nagy Antal című drámájában (1967), Rhédeyt játszotta a Harag György által rendezett Páskándy-drámában, a Tornyot raktam címűben (1973), Zaunert Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapjában (1975), majd a rendőrfőnököt a következő Sütő András-drámában, a Harag György által rendezett a Csillag a máglyánban (1976).
1977-től Magyarországon élt, ahol előbb a 25. Színház, majd a Népszínház, 1982-től a József Attila Színház, 1986-tól a Nemzeti Színház társulatának tagja, 2000-től a Pesti Magyar Színház művésze volt. A Zokogó majom (1978), a Szervusz Szergej (sorozat, 1979), Az új földesúr (1988), A gyertyák csonkig égnek (2005) és a Kaland (2011) című filmekben is játszott.
1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével, 2007-ben Főnix-díjjal, Szendrő József-díjjal és Aase-díjjal tüntették ki. 2006-ban választották a kolozsvári magyar színház örökös tagjai sorába. Akkori méltatásában Kötő József színháztörténész Mihály Pált „nagy korok nagy művészeként” jellemezte.
Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.
Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.
Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.
Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.
A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.
szóljon hozzá!