Elhunyt Margitai Ági színművész

Hetvenhét éves korában meghalt kedden Margitai Ági Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész – tudatta a család az MTI-vel. A kiváló és érdemes művész otthonban, szerettei körében hunyt el, rövid, súlyos betegségben.

MTI

2014. november 04., 14:032014. november 04., 14:03

Margitai Ági „mindig megújulásra képes tehetsége, szakmai alázata, varázslatos nőiessége és kifogyhatatlan energiái csaknem hatvan éven át szolgálták a magyar színház- és filmművészetet” – írták.

A színésznő 1937. július 12-én született Budapesten, a Teleki téren nőtt fel. Szülei papírhulladékkal kereskedtek, és amikor az üzlet tönkrement, tizennégy évesen dolgozni kezdett, hogy segítsen a családon.

Az általános iskola végén egy kérdőívre azt írta, színház- és filmrendező szeretne lenni. Hetedik-nyolcadik osztályban az Erkel Színház mellett, a Köztársaság térre járt iskolába. Osztálytársaival, barátaival be-belógtak a színházba, s az MTI-nek 2012-ben adott interjújában azt mesélte, hogy volt olyan előadás, például Zaharov Bahcsiszeráji szökőkútja, amelyet tucatszor látott.

Vonzotta a tánc is, néptáncos volt a SZOT Művészegyüttesben, onnan jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahova nyomban felvették, méghozzá érettségi nélkül. Az ő korosztálya volt az utolsó, amely megkapta ezt a lehetőséget: papír nem kellett, elég volt a tehetség. Tanára volt Gellért Endre, Básti Lajos, Várkonyi Zoltán, osztálytársa Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula, Fülöp Zsigmond, Fonyó József. Már másodéves főiskolás korában játszott a Nemzeti Színházban, 1958-as vizsgaelőadásukat, Brecht Koldusoperáját az évad színházi revelációjaként értékelték.

A főiskola elvégzése után, 1958-ban pályáját a Pécsi Nemzeti Színházban kezdte, ahol 1962-ig játszott, majd egy-egy évadot a kecskeméti Katona József Színházban és a Petőfi Színházban töltött. 1965-től a Miskolci Nemzeti Színházban játszott. 1968-tól a Mikroszkóp Színpad, 1970-től a Szegedi Nemzeti Színház, 1972-től a budapesti József Attila Színház, 1978 és 1982 között a szolnoki Szigligeti Színház tagja volt, ahol Pál István rendezővel dolgozott, jelentős szerepeket játszott, például a Tangó, a Nem félünk a farkastól és a Koldusopera című darabban.

1982-ben a Magyar Filmgyártó Vállalat (Mafilm), 1990-ben pedig újra a Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagja lett. 1999-től a Győri Nemzeti Színház foglalkoztatta, majd szabadúszóként játszott. 1992 és 1996 között a Magyar Színészkamara ügyvivőjeként is tevékenykedett.

Energikus, színes egyénisége, jellegzetes hangja drámai és vígjátéki szerepekben is kitűnően érvényesült. Óriási életművében megtalálható a Pygmalion Elizája, Anna Frank, a Ványa bácsi Szonyája és Stuart Mária, a Koldusoperának minden női főszerepét eljátszotta, kétszer volt Kocsma Jenny, egy alkalommal Polly, másik két rendezésben pedig Peacockné.

Az Egy szerelem három éjszakája című darabban ő volt az első Júlia, eljátszotta Füst Milán Máli nénijének címszerepét. A Kamondi Zoltán rendezte miskolci Saloméra a megkapta a legjobb női alakítás díját 1995-ben.


A színésznő 2001-ben rendezőként is bemutatkozott LaBute Szentek fecsegése című művének színre vitelével. „Sajnálom, hogy nem folytattam, de a lelkem mélyén úgy érzem, hogy ahhoz még sokkal kreatívabbnak kellett volna lennem. Egy kicsit értek talán a dramaturgiához és a színészvezetéshez. A saját mércém szerint azonban ennél sokkal többre van szüksége a jó rendezőnek\" – mondta 2012-ben.

Számos filmben kapott szerepet. Sokat dolgozott Pál István, Fehér György, Sándor Pál és Novák Eszter rendezővel. Legnagyobb filmszerepét a Radványi Géza rendezte Circus Maximusban (1980) játszotta. Filmjei között volt a Sándor Pál rendezte Herkulesfürdői emlék (1977), a Szabadíts meg a gonosztól (1979), a Ripacsok (1981), a Szerencsés Dániel (1983) és a Gazdag Gyula rendezte Elveszett illúziók (1983).

Az utóbbi évek nagynevű fiatal rendezői is szívesen dolgoztak vele. Alföldi Róbert Nyugalom (2008) és Kocsis Ági Pál Adrienn (2010) című filmjében is szerepelt, utolsó filmszerepét Török Ferenc nemrégiben bemutatott, Senki szigete című alkotásában játszotta.

Margitai Ági szerette az alternatív, kísérletező színházcsinálást, de bárhol otthon tudott lenni, akár nagy múltú kőszínházról, akár alkalmilag összeverbuvált csapatról van szó. Mindig nyitott tudott maradni, azt vallotta: „Ez egy olyan pálya, ahol mindig figyelni kell, mert minden változik. És ha nem figyelsz, lemaradsz.”

Pályája során több mint 140 bemutatóban játszott, akkor sem esett kétségbe, ha kevesebb színészi feladata volt. Felnőtt fejjel kezdett el nyelveket tanulni, mondván, hogy így könnyebben hódolhat kedvenc hobbijának, az utazásnak. A „Mi a célja” kérdésre egy interjúban így válaszolt: emberséget adni.

Margitai Ágit 1962-ben Jászai Mari-díjjal jutalmazták. 1981-ben lett érdemes művész, 1989-ben kiváló művész, 1995-ben pedig Déryné-díjat kapott. 2006-ban a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja lett. 2010-ben több mint negyvenéves, sokoldalú művészi pályája elismeréseként Kossuth-díjjal tüntették ki.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 12., péntek

Mester és tanítványok – a Műcsarnokból érkezik utazó tárlat az Erdélyi Művészeti Központba

Nagy Pál (1929 – 1979) erdélyi festő, grafikus, művészeti író és pedagógus munkássága előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ soron következő tárlata.

Mester és tanítványok – a Műcsarnokból érkezik utazó tárlat az Erdélyi Művészeti Központba
2025. szeptember 12., péntek

Holland múzeumban elkövetett festményrablás ihlette filmmel nevez Románia az Oscar-díjra

A Jaful secolului (Az évszázad rablása) című alkotást nevezte Románia a 2026-os Oscar-díjra. A film – amely számos rangos fesztiváldíjat nyert már – egy valódi műkincslopás drámáján keresztül vizsgálja a Kelet és Nyugat közötti bonyolult viszonyokat.

Holland múzeumban elkövetett festményrablás ihlette filmmel nevez Románia az Oscar-díjra
2025. szeptember 12., péntek

Miért fontos az erdélyi magyar színházaknak, hogy bemutatkozzanak a román fővárosban?

Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.

Miért fontos az erdélyi magyar színházaknak, hogy bemutatkozzanak a román fővárosban?
2025. szeptember 11., csütörtök

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra

Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra
2025. szeptember 11., csütörtök

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera

Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera
2025. szeptember 11., csütörtök

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész
2025. szeptember 10., szerda

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége

Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége
2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál