Hirdetés

Elhunyt Kovács András Ferenc Kossuth-díjas költő

Kovács András Ferenc költő •  Fotó: Haáz Vince

Kovács András Ferenc költő

Fotó: Haáz Vince

Hatvanötödik életévében elhunyt Kovács András Ferenc József Attila- és Kossuth-díjas, Artisjus irodalmi nagydíjas költő, esszéíró, műfordító, a Digitális Irodalmi Akadémia tagja.

Krónika

2023. december 30., 11:042023. december 30., 11:04

2023. december 30., 12:112023. december 30., 12:11

Kovács András Ferenc (KAF) halálhírét a marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat jelentette be szombaton délelőtt közösségi oldalán. „Szeretett barátunk, kollégánk Kovács András Ferenc költő ma hajnalban elhunyt. Költő és barát, aki sokat tudott és szívesen adta. A lélek halhatatlanságáról ő most már mindent tud” – szerepel a szerkesztőség gyászhírében.

A Látó saját halottjának tekinti Kovács András Ferencet, aki 2008 januárja és 2019 májusa között tevékenykedett a szépirodalmi folyóirat főszerkesztőjeként.

Hirdetés

A költő temetéséről később gondoskodnak.

Kovács András Ferenc Szatmárnémetiben született 1959. július 17-én, 1978-ban érettségizett a helyi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban. Felsőfokú tanulmányokat a kolozsvári egyetemen folytatott, 1984-ben magyar-francia szakos középiskolai tanári diplomát szerzett. 1984–1989 között a Udvarhelyszéken (Szentábrahám, Siménfalva, Székelykeresztúr) tanított. Több kötetnyi versválogatás összeállítója.

•  Fotó: Látó/Facebook Galéria

Fotó: Látó/Facebook

Az 1989-es rendszerváltás után néhány hónapig a marosvásárhelyi Nemzeti Színház aligazgatója (a magyar társulat művészeti vezetője), a marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat versrovatának szerkesztője és 2008-tól 2019-ig a lap főszerkesztője volt. Verseket 1977-től, gyermekverseket 1981-től közölt, félszáznyi kötet szerzője; költeményeiből több nyelven, több változatban is készültek fordítások.

Az úgynevezett negyedik Forrás-nemzedék vezéralakja, akit a kortárs magyar költészet kiemelkedő alakjának tartanak.

Verseiben számos kultúrtörténeti és művészeti utalás jelenik meg, a kritika „a hagyomány és történetiség modern megjelenítőjeként, az európai költészeti örökség és az újító szellem találkozásának egyedülálló változataként” értékeli írásait. Kovács András Ferenc költészete rendkívül sokrétű, és több költői alteregó álarca mögött is publikál (ezek lehetnek létező vagy általa kitalált fiktív személyiségek), melyeken keresztül különféle korokba, világokba, élethelyzetekbe vetíti líráját.

Kovács András Ferenc kötetei:

Tengerész Henrik intelmei (versek, 1983) Kriterion
Tűzföld hava (versek, 1988) Kriterion
Kótya-lapótya (gyermekversek, 1990) Ion Creanga
Költözködés (versek, 1993) Jelenkor–Kriterion
Lelkem kockán pörgetem (versek, 1994) Jelenkor–Kriterion
Üdvözlet a vesztesnek (versek, 1994) Héttorony
Manótánc (gyermekversek, 1994) Polis–Talentum
És Christophorus énekelt (versek, 1995) Jelenkor–Kriterion
Scintilla animae (esszék, tanulmányok, 1995)
Jack Cole daloskönyve (versek, 1996) Jelenkor–Polis
Adventi fagyban angyalok (versek, 1998) Jelenkor
Deoressio Transsylvaniae ("négykezes" versek Tompa Gáborral közösen, 1998)
Saltus Hungaricus (versek, 1999) Jelenkor
Fragmentum (versek magyar, ill. német, angol, francia nyelven, 1999)
Kompletórium. Válogatott és új versek, 1977–1999; Jelenkor, Pécs, 2000
Csipkébűl tekert gúzs. Jegyzetek a magyar manierizmus kérdésköréhez; Mentor, Marosvásárhely, 2000
Miénk a világ (gyermekversek, 2000) Polis
Egerek könyve (gyermekversek, 2001) Pallas-Akadémia
Téli prézli (versek, 2001) Jelenkor
Aranyos vitézi órák (versek, 2002) Mentor
Fattyúdalok (versek, 2003) Magvető Kiadó
Dzsinbüge; Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2003 (Mesevonat)
Vásárhelyi vásár. Versek kicsiknek, nagyoknak; Koinónia, Kolozsvár, 2003
A kártyázó kakadu; ill. Csillag István; Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2004 (Mesevonat)
Überallesbadeni dalnokversenyek. Burleszkek és szatírák; Koinónia, Kolozsvár, 2005
Víg toportyán. Versek kicsiknek, nagyoknak; ill. Deák Ferenc; Koinónia, Kolozsvár, 2005
Hazatérés Hellászból (Kavafisz-átiratok, 2006) Magvető Kiadó
Álmatlan ég. Versek, 2002–2004; Éneklő Borz, Kolozsvár, 2006
Időmadárkönyv 69 haiku; ill. Kohsei; Koinónia, Kolozsvár, 2007
Hajnali csillag peremén (gyermekversek, 2007) Magvető Kiadó
Sötét tus, néma tinta (versek, 2009) Magvető Kiadó
Alekszej Pavlovics Asztrov Hagyatéka (versek, 2010) Bookart
Bohócöröklét. Impromptuk és divertimentók, 2003–2009; Magvető, Budapest, 2011
Napsugár-csízió; ill. Faltisz Alexandra; Gutenberg, Csíkszereda, 2011
York napsütése / Zengő tombolás. Kettős verseskönyv, 1980–2014; Magvető, Budapest, 2014
Lözsurnál dö lüniver. Füstpanoráma, 2010–2017; Bookart, Csíkszereda, 2017
Kovács András Ferenc: Árdeli szép tánc; zene Sebő Ferenc, ill. Kürti Andrea; Gutenberg, Csíkszereda, 2018 + CD
Requiem tzimbalomra. Örömzene – darabokban; Magvető, Budapest, 2019
Lázáry René Sándor: Néhány egykori költemény; Bookart, Csíkszereda, 2019

Kovács András Ferenc munkásságát számos díjjal ismerték el pályafutása során: Déry Tibor-díj (1992), Füst Milán-díj (1994), Artisjus irodalmi díj (1994), Poesis-díj (1994), Móricz Zsigmond-ösztöndíj (1994), Ady Endre-díj (1995), Alföld-díj (1995), József Attila-díj (1996), Kortárs-díj (1996), Székelyföld-díj (1998), Tiszatáj-díj (1998), Szépíró-díj (2002), Palládium díj (2003), Üveggolyó-rend (2005), Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díj (2006), Kossuth-díj (2010), Artisjus irodalmi nagydíj (2020), Prima díj (2022).

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
Hirdetés
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
2026. július 18., szombat

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében

Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Új műsorstruktúrával várja a nézőket szombattól az M1

Új műsorstruktúrával várja nézőit szombattól az M1 csatorna – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.

Új műsorstruktúrával várja a nézőket szombattól az M1
2026. július 15., szerda

Kivizsgáltatnák a színházi kritikusok az erdélyi származású alkotónak kifizetett összegeket – Egymilliárdot már visszaszerzett a kormány

A Színházi Kritikusok Céhe levelet juttatott el Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek, valamint Nagy Ervin államtitkárnak, amelyben az Orbán János Dénesnek kifizetett összegek kivizsgálását kérik.

Kivizsgáltatnák a színházi kritikusok az erdélyi származású alkotónak kifizetett összegeket – Egymilliárdot már visszaszerzett a kormány
2026. július 14., kedd

Legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió

Szerdán nulla órától olyan legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió, melyeket az elmúlt 16 évben nem hallhattak: ismét lesz déli harangszó és éjfélkor Himnusz – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.

Legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió
Hirdetés
Hirdetés