
Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI
Életének hatvanötödik évében vasárnap délután elhunyt Kocsis Zoltán zongoraművész, karmester, zeneszerző – közölte a Nemzeti Filharmonikus Zenekar az MTI-vel.
2016. november 06., 20:262016. november 06., 20:26
2016. november 06., 22:522016. november 06., 22:52
„A Nemzeti Filharmonikusok mély gyásszal tudatják, hogy Kocsis Zoltán hosszú, méltósággal viselt betegsége után ma délután meghalt. A halála utáni űr felmérhetetlen. Temetéséről később intézkednek\" – olvasható közleményükben.
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar október közepén jelentette be, hogy Kocsis Zoltán lemondta külföldi hangversenykörútjait és magyarországi fellépéseinek nagy részét egészségi problémák miatt, mert orvosai néhány hónapos pihenést írtak elő számára. Kocsis Zoltán szerencsésen felépült súlyos szív- és aortaműtétjéből, a tőle megszokott intenzitással vetette be magát munkája minden területén, mielőtt szervezete teljesen regenerálódott volna – írták akkor.
Kocsis Zoltán több mint negyven éven át a magyar zenei élet egyik legjelentősebb és legsokoldalúbb egyénisége volt, 1997 óta vezette Magyarország egyik vezető szimfonikus zenekarát, a Nemzeti Filharmonikus Zenekart. 1952. május 30-án született Budapesten, ötévesen kezdett zongorázni, tizenegy évesen lett a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola zongora-zeneszerzés szakos növendéke, 1968-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Kadosa Pál, Kurtág György és Rados Ferenc tanítványa volt.
Karrierje 1970-ben a Magyar Rádió országos Beethoven-zongoraversenyének megnyerésével indult, a zenei életbe Ránki Dezsővel együtt robbantak be. 1973-ban egyszerre végeztek a főiskolán, mindketten itt lettek tanársegédek, majd adjunktusok, 1979-től pedig docensek. A két fiatal zongoraművész 1973-ban egyszerre kapott Liszt Ferenc-díjat, öt évvel később Kossuth-díjat, 1984-ben érdemes művész címet, 1988-ban Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjat, és 1990-ben ugyanabban az évben lettek kiváló művészek. Pályájuk párhuzamos szakaszában több közös, ritkaságszámba menő lemezfelvételt készítettek, köztük Mozart összes zongoraszonátáját négy kézre, vagy Mozart, Ravel és Brahms kétzongorás darabjait.
Kocsis Zoltán legendásan híres volt tiszta, precíz zongorajátékáról. Képes volt a legvirtuózabb megoldásokra is, drámai hangulatteremtő képessége mély nyomokat hagyott közönségében. Az 1970-es években létrejött zeneszerzői csoport tagjaként egy, a hagyományoktól független zenei nyelv kialakítására törekedett, s egyik alapítója volt a kortárs zenei közéletet alaposan felkavaró Új Zenei Stúdiónak. Szerzett darabokat a nemzetközi muzsikusokból álló, világhírű kortárs zenei formáció, az Ensemble Modern számára is.
Különböző zenei stílusokban való jártasságát bizonyítja Kiskarácsony, nagykarácsony című műve, amelyben az ismert karácsonyi dalt 47 variációban, a zenetörténet különböző stíluskorszakait szemléltetve dolgozta fel. Jelentős mennyiségű, mintegy 140 zenekari hangszerelést, illetve zongorára való átdolgozást is készített Bach, Haydn, Johann Strauss, Dvorák, Debussy, Ravel, Rachmaninov, Wagner, Enescu, Bartók és Kodály műveiből.
2004 januárjában a cannes-i Midem fesztiválon életműdíjat kapott, és átvehette a francia művészeti érdemrend lovagi fokozatát. 2005-ben másodszor is Kossuth-díjjal tüntették ki. Bartók Béla születésének 125. évfordulóján másodszor is megkapta a Bartók-Pásztory díjat, 2007-ben a magyar kultúra követe lett, s jubileumi Prima Primissima díjjal is kitüntették. 2012-ben Corvin-lánc kitüntetésben részesült, idén májusban vehette át a Magyar Olimpiai Bizottság Fair Play bizottsága által megítélt Fair Play-díjat. Az előadóművészek közül elsőként ő lett a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja.
Kocsis Zoltán azt vallotta: „Az örökérvényűségre kell törekedni, nem a véglegességre. Arra, hogy az adott pillanatban a lehető legőszintébben és leghitelesebben átadhassuk a közönség számára azt az élményt, amely a művel való első találkozáskor és a darabbal foglalkozás során folyamatosan ér bennünket.\" Úgy vélte, a szavak elvesztették súlyukat, csak tettekkel lehet példát mutatni, hogy azután erőnktől és tehetségünktől függően icipicit igazíthassunk a világon.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
szóljon hozzá!