
Életének 55. évében elhunyt Kamondi Zoltán Balázs Béla-díjas rendező, forgatókönyvíró, producer. A színházi és filmes alkotót csütörtökre virradó éjjel váratlanul érte a halál. A temetéséről később intézkednek.
2016. március 17., 16:522016. március 17., 16:52
Kamondi Zoltán 1986 és 1988 között a Balázs Béla Stúdió vezetőségének tagja volt. Rövidfilmjei számos díjat nyertek fesztiválokon, Makk Károly forgatókönyvírója, társrendezője volt. Első játékfilmjét 1990-ben forgatta Halálutak és angyalok címmel, bemutatója a cannes-i filmfesztiválon volt.
Rendezőként nevéhez olyan filmek kötődnek, mint az Alkimista és a szűz (1999), a Kísértések (2002), valamint a Petri György címet viselő, a legendás költőről szóló portréfilm (2001), illetve a Bodor Ádám Az érsek látogatása című regényéből készült Dolina (2007). Producerként vett részt Pater Sparrow 1 című filmjében, amelyet 2009-ben mutattak be. Legutóbbi, 2015-ben forgatott játéfilmje befejezés alatt áll.
Pályája során számos díjat kapott: 1986-ban elnyerte a nyugat-berlini rendezői díjat, 1992-ben a San Remó-i Filmfesztiválon a legjobb zenés film díját, 1993-ban az országos színházi találkozó fődíját, 1996-ban és 2002-ben a filmszemle díját, 1997-ben és 2003-ban a filmkritikusok díját, 1999-ben a manchesteri legjobb független film díját, a magyar színikritikusok díját, 2002-ben a várnai filmfesztivál, valamint a phenjani filmfesztivál díját. 2003-ban Balázs Béla-díjjal tüntették ki.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.