2013. január 07., 20:322013. január 07., 20:32
Halász Péter 1922. április 10-én született Budapesten. Az 1956-os forradalom bukását követően hagyta el Magyarországot, 1957-től New Yorkban, 1970-től Londonban, 1975-től halálig Münchenben élt.
Első regénye 1942-ben jelent meg Budapesten Szülei elváltak címmel, ezt követte a Huszonegy éves férj és a Két férfi című 1943-ban. A regények mellett tárcákat, riportokat, karcolatokat, elbeszéléseket írt.
Egérfogó című drámáját 1958-ban mutatta be a New York-i Petőfi Színház. Elbeszéléseit, cikkeit, tárcáit főleg az Irodalmi Újságban, az Új Látóhatárban, a Bécsi Naplóban, az Új Hungáriában, az Amerikai Magyar Népszavában és az Új Világban olvashatták az érdeklődők.
A Második Avenue című regénye először 1967-ben jelent meg Kanadában, majd 2011-ben a Park Kiadó gondozásában Budapesten is. Fogócska című könyve 1969-ben, az Eltévedt utas 1972-ben New Yorkban, a Kölcsönkapott élet 1977-ben, a Kádártánc 1983-ben Münchenben jelent meg.
Halász Péter 1957 és 1987 között a Szabad Európa Rádió munkatársa volt, a rádió magyar osztályának helyettes igazgatói beosztásából 1987. április végén vonult nyugdíjba.
Rácz Vali színész- és énekesnővel 1946-ban kötöttek házasságot, két gyermekük született: Valér 1950-ben, Mónika 1952-ben.
Mivel a Szabad Európa Rádió munkatársa volt, Magyarországon a kommunizmus idején persona non gratának számított. A rendszerváltás után több kitüntetést is kapott, 2010 februárjában a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét vehette át újságírói munkásságának elismeréseként.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.