
Fotó: Helikon.ro
Hatvanhét éves korában vasárnap meghalt Gál Éva Emese székelyföldi költő, képzőművész – közölte közösségi oldalán a Helikon kulturális folyóirat.
2022. december 12., 16:372022. december 12., 16:37
Gál Éva Emese Szatmárnémetiben született 1955-ben. Szülővárosában érettségizett a Zene- és Képzőművészeti Középiskolában 1974-ben, a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán szerzett grafikusi diplomát 1980-ban. Gyergyóalfaluban tanított, majd Gyergyószentmiklóson dolgozott muzeológusként.
Az 1970-es évek közepétől rendszeresen közölte írásait az Utunk, az Igaz Szó, az Ifjúmunkás, a Korunk és más folyóiratok. Első verseskötete, az Ajándékgömb 1982-ben jelent meg a Kriterion kiadónál. Ezt további nyolc verseskötet követte. Az 1990-es években újságíróként is dolgozott, a Romániai Magyar Szót tudósította Gyergyószentmiklósról.
Verseiben, csakúgy mint publicisztikájában, „borongós, disszonáns hangulatú életérzésből építkezve keresi a harmóniát, és paradox módon meg is találja” – írja róla az Új Magyar Irodalmi Lexikon. Gál Éva Emese temetése szerdán 13 órakor lesz a gyergyószentmiklósi római katolikus temetőben.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.
szóljon hozzá!