
Fotó: Magyar Művészeti Akadémia
Elhunyt Ferdinandy György. A József Attila- és Prima Primissima díjas író, egyetemi tanár, műfordító, kritikus életének 89. évében halt meg.
2024. január 08., 11:072024. január 08., 11:07
Ferdinandy György november végén tüdőgyulladással került kórházba a floridai Miamiban, állapota ezt követően nem javult; vasárnap hunyt el - tudatta felesége nevében az író szerkesztője, Navarrai Mészáros Márton hétfőn az MTI-vel.
Budapesten született 1935-ben. Édesapja és nagyapja orvos, édesanyja gépírónő, háztartásbeli volt, alakjuknak számos kisprózai munkában állított emléket. Örökség című, életében utolsó megjelent kötete az édesapa történetét elmesélő A bolondok királya (2007) című kisregény, valamint az édesanyával kapcsolatos írásokból felépülő Egy sima, egy fordított (2010) című kisregény összefűzött, új írásokkal kiegészített változata.
1956 és 1964 között Franciaországban kőműves, orosz fordító és könyvárus volt. 1957-től 1960-ig a strasbourgi és a dijoni egyetemen tanult, 1964-ben a Puerto Ricó-i Állami Egyetem tanára lett, ahol – megszakításokkal – 2000-ig oktatott. 1964 és 1970 között a Szomorú Vasárnap című, tizenkét lapszámos irodalmi folyóirat kiadója volt.
1969-ben a Strasbourgi Egyetemen – Remenyik Zsigmondból tézist írva – irodalomtörténeti doktori címet szerzett. 1973-ban rövid időre ismét Franciaországban telepedett le, 1976-1985 között a Szabad Európa Rádió külső munkatársa volt. 1981-től 1986-ig a Nyugati Magyar Széppróza Antológiáját szerkesztette, az NRF és a Le Monde munkatársa volt. 1987-ben hazatért Magyarországra, ekkor egy évig tanított az Eötvös Kollégiumban. 1992-ben a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen tartott egy szemesztert.
1960-ban jelent meg első, francia nyelvű novelláskötete, a L'île sous l'eau; első magyar nyelvű prózakötete 1965-ben Münchenben látott napvilágot Futószalagon címmel. Magyarországon először 1988-ban jelent meg könyve, a Szerecsenségem története.
Ferdinandy György a francia írószövetség, a Magyar Írószövetség, a Magyar Művészeti Akadémia és a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság tagja volt. Számos rangos magyar és nemzetközi kitüntetés, köztük a Saint-Exupéry-díj (1964), a József Attila-díj (1995), a Magyarország Babérkoszorúja (2019), a Prima Primissima díj (2019) és a Budapestért díj (2022) birtokosa.
amelynek harmadik kötete, az Örökség 2023-ban jelent meg az Európa Könyvkiadónál. Friss írásokból álló kötete Szól a kakas címmel 2022-ben a Magyar Napló Kiadónál jött ki.
Számos magyar költő és prózaíró munkáját fordította spanyol nyelvre, ezek egy részét házastársával, María Teresa Reyes kubai származású és Puerto Ricó-i identitású volt egyetemi professzorral, lektorral és műfordítóval közösen. Kritikusként is tevékenykedett, a kortárs magyar irodalom több száz munkájáról írt esszét, jegyzetet, kritikát.
Ferdinandy György kétszer házasodott, négy gyermeke van.
Hogyan hat a vizuális kommunikációra a mesterséges intelligencia (MI/AI)? Elveszi-e a reklámgrafikusok munkáját? Balázs Zoltán egyetemi adjunktussal, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) művészeti tanszékének vezetőjével jártuk körül a témát.
Elhunyt Halász Péter magyarországi néprajzkutató, a csángómagyarság kutatója, akinek csütörtökön nyílt meg életmű-kiállítása Csíkszeredában.
A millenniumi ünnepségek képzőművészeti jelentőségét és a nagybányai művésztelep megalakításának 130. évfordulóját mutatja be a Magyar Nemzeti Galériában nyílt két kamaratárlat
Az utóbbi évek egyik legkülönlegesebb és legrejtélyesebb történelmi műtárgya, a 23 karátos aranyból készült „hősi sisak” szerepel az Artmark aukciósház március 31-i történelmi árverésének kínálatában.
Megtéríti az útiköltséget az opera azon nézők számára, akik vidékről és más városokból, szervezett csoportban érkeznek a Kolozsvári Magyar Opera előadásaira.
A 86 esztendős, magyarországi Halász Péter néprajzkutató életmű-kiállítását nyitják meg Csíkszeredában március 19-én, csütörtökön 18 órakor a Hargita Megyei Kulturális Központban.
Magyarországra érkezett Wass Albert teljes írói hagyatéka, a diaszpórában lévő magyar írói hagyatékok legnagyobbika – jelentette be Hankó Balázs innovációért és kultúráért felelős miniszter szerdán Budapesten, az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK).
A budapesti Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója és Magyarország bukaresti nagykövete nyitja meg Sepsiszentgyörgyön a Székely menyasszony kiállítást. A tárlat Csíkszeredában is bemutatkozik.
Paul Thomas Anderson lett a legjobb rendező, és Egyik csata a másik után című filmje nyerte el a 98. Oscar-díjátadó gála fődíját is vasárnap este a Los Angeles-i Dolby Színházban.
Korszerű kérdések merülnek föl Jókai Mór erdélyi kötődésein keresztül, az író pedig nagy mértékben hozzájárult a mitologizáló Erdély-kép kialakításához – mondta el a Krónika megkeresésére T. Szabó Levente irodalomtörténész.
szóljon hozzá!