
Augusztus 25-én, 92 éves korában elhunyt Fejes Endre Kossuth- és József Attila-díjas író, többek között a Jó estét nyár, jó estét szerelem és a Rozsdatemető szerzője.
2015. augusztus 30., 20:032015. augusztus 30., 20:03
A Vígszínház honlapján megjelent gyászhír hangsúlyozza, a 20. századi magyar irodalom egyik nagy alakja, a múlt század nyomorúságos hétköznapjainak őszinte hangú, érzékeny lelkű, igaz krónikása távozott közülünk.
Fejes Endre 1923. szeptember 15-én született Budapesten. A Rozsdatemető című regénye 1962-ben jelent meg, óriási kritikai visszhangot váltott ki, és egy korszak meghatározó olvasmánya, kultuszregénye lett. A könyv első három kiadását pillanatok alatt elkapkodták, később pedig több mint harminc nyelvre lefordították.
A hatvanas évek végétől kezdve Fejes a magyar színpadok kedvelt szerzője lett, a munkások, kisemberek világát bemutató színdarabjait (Mocorgó, Cserepes Margit házassága, Vigyori, Vonó Ignác, Az angyalarcú) sorra játszották a színházak. A Vígszínház 1977-ben mutatta be Fejes Endre Jó estét nyár, jó estét szerelem című kisregényének zenés színpadi változatát. A Pesti Színház idén szeptember 6-án mutatja be a darab új változatát.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.
szóljon hozzá!