
Czintos József (1946 –2023) Jászai-díjas színművész, a szatmári Harag György Társulat örökös tagja, egykori igazgatója
Fotó: Harag György Társulat
Életének 77. évében elhunyt Czintos József Jászai-díjas színművész, a szatmári Harag György Társulat örökös tagja, egykori igazgatója – közölte a társulat.
2023. november 17., 11:172023. november 17., 11:17
2023. november 17., 19:302023. november 17., 19:30
„Megtört szívvel fogadtuk a hírt, hogy a Harag György Társulat örökös tagja, egykori igazgatója, Czintos József, Jászai-díjas színművész eltávozott közülünk. A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának vezetősége és teljes munkaközössége osztozik a gyászoló család fájdalmában” – olvasható a közleményben.
Czintos József 1946-ban született Marosvásárhelyen, szakmai tanulmányait a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben végezte, színész szakon. 1969-ben szerződött a Szatmárnémeti Északi Színház magyar tagozatához, azóta a társulat tagja, 2011. óta pedig örökös tagja.
Színészként számos kitüntetést kapott, több alkalommal nyújtotta a fesztivál legjobb férfi alakítását a Határon Túli Színházak Kisvárdai Fesztiválján, 1995-ben az Erdélyi Közművelődési Egyesület Kovács György díjjal jutalmazta, 2001-ben a Magyar Köztársaság Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának díját, a Jászai-díjat ítélték oda neki. A Harag György Társulatban eltöltött évek és több mint száz alakítás mellett játszott a Budapesti Bárka Színházban, a Csíki Játékszínnél, de szerepet vállalt a nagyváradi Szigligeti Színház és a Kassai Thália Színház egy-egy produkciójában is. A szatmári közönség tíz rendezését is láthatta.
Több filmben is szerepelt, láthattuk a széles vásznon vagy épp a televízióban például a Megint tanú, a Boszorkánykör című filmekben vagy a Kisváros és a Terápia című sorozatokban.
A színpadról jól ismeri a közönség, de szót kell ejtenünk róla, hogy milyen ő a kulisszák mögött. A művészi alkotóerő és pontosság mintaképe, amit elvárt kollégáitól is. Nagy mesélő, anekdotáival és vicceivel nemcsak nézőket, de egész színészgenerációkat is megnevettetett.
„Szeretett kollégánk, Czini bácsi távozása pótolhatatlan űrt hagy mindannyiunk szívében. Emlékét örökre megőrizzük!” – fogalmaz a társulat közleménye.
A színház pénteken este közölte, hogy Czintos József virrasztására szombaton 17 órától a Magyar (Rodnei) utcai református temető kápolnájában kerül sor. Színházi búcsúztatását vasárnap tartják a Szatmárnémeti Északi Színház előterében 11.30-tól 13 óráig. Utolsó útjára ugyanaznap 14 órától kísérik a színművészt Szamoskóródon, a helyi temetőben.

Elhunyt Füstös János mezőségi táncos, a Népművészet Mestere, a Kolozs megyei Feketelak szülöttje – közölte a szamosújvári Téka Alapítvány.

Meghalt Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke – közölte az elhunyt fia, Pásztor Bálint, a VMSZ köztársasági parlamenti frakcióvezetője hétfőn.
A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.
Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.
Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.
szóljon hozzá!