
Kilencvenéves korában elhunyt Csávossy György temesvári születésű szakíró, tudós és közéleti személyiség, aki elsősorban borásznak vallotta magát – tájékoztatott hírlevelében az RMDSZ.
2015. december 01., 13:042015. december 01., 13:04
2015. december 01., 13:492015. december 01., 13:49
Csávossy György 1931-ben Csávoson kezdte diákéveit, majd 1936 és 1937 között a Temesvári Piarista Gimnáziumba járt. Felsőfokú tanulmányait a temesvári Műszaki Egyetem Mezőgazdasági karán, illetve a kolozsvári Mezőgazdasági Intézetben végezte, majd mezőgazdasági mérnöki szakképesítést szerzett 1949-ben. Akkortól oktatott borászatot a bihardiószegi Szőlészeti Szakiskolában, 1953-tól pedig a Csombordi Kertészti Középiskolában.
1986-ban történt nyugdíjba vonulásáig a Kolozsvári Mezőgazdasági Egyetem kertészeti tagozatának előadótanára, a borászati tanszék vezetője volt. Nyugdíjazását követően sem vált meg a tanári pályától: 1989 után rövid ideig betanított a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium kertészeti szakosztályán, 1995 és 2006 között konzulens tanára volt a Budapesti Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemnek, majd a Corvinus Egyetem nyárádszeredai kihelyezett tagozatának oktatója, illetve a mezőgazdasági népfőiskola igazgatója és szaktanára volt 2003-ig – emlékeztet az RMDSZ hírlevele.
Gazdag tudományos, kutatói munkáját 1957-ben Csombordon kezdte, aztán Kolozsváron, illetve a balázsfalvi Szőlészeti és Borászati Kutatóállomás tudományos munkatársaként folytatta, majd 1993-ban a jászvásári Mezőgazdasági Egyetemen doktori címet szerzett.
1955-től közölt verseket, első kötete 1962-ben jelent meg a Forrás-sorozatban. Gyermekverseket, továbbá színműveket és vígjátékokat is írt, amelyeket kolozsvári, marosvásárhelyi, szatmárnémeti, sepsiszentgyörgyi és temesvári színpadon is bemutattak. Nagykároly díszpolgára volt, a Magyar Köztársaság érdemrendjének Lovagkeresztjét is megkapta, munkásságáért elnyerte a Magyar Borakadémia és a Magyar Kulturális Szövetség díját, valamint a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Aranytollát.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetségben aktív közéleti szerepet vállalt a Szövetségi Egyeztető Tanács állandó bizottságának elnökeként, ennek a tevékenységének méltányolásaként Ezüst Tulipán díjat vett át 2015-ben.
„Dr. Csávossy György két emberöltőnyi gazdagságú értékalkotó munkája az erdélyi magyarság közkincse, európai rangú életmű, amelyet feladatunk és kötelességünk átörökíteni a jövőbe” – áll a Kelemen Hunor által aláírt nekrológban.
„Verseket, színműveket írt és az igazán nagy mesterek bölcsességével értett a bor kultúrájához. Az erdélyi magyar közösség 90 évesen elhunyt sokoldalú személyiségére, Dr. Csávossy Györgyre most mégsem európai hírnevű tudósként, kultúremberként emlékezünk elsősorban. Elmúlásával példaértékű embersége, világlátása és bölcsessége fog hiányozni világunkból, ezek előtt az értékek előtt hajtunk fejet kegyelettel. Megrendülve búcsúzik tőle a Romániai Magyar Demokrata Szövetség” – fogalmazott az RMDSZ elnöke.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!