
Fotó: Facebook/Bogdán Tibor
Elhunyt 74 éves korában szerdán Magyarországon Bogdán Tibor újságíró, publicista, a Bukaresti Rádió egykori főmunkatársa, a Maszol.ro portál publicistája – olvasható a Bukaresti Rádió magyaradásának honlapján.
2020. október 08., 12:592020. október 08., 12:59
Bogdán Tibor 1946. október 24-én született Kolozsváron. 1968-ban végzett a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolában. 1969–1970 között a kolozsvári Igazság riportere, 1970–1974 között, valamint 1978–1982 között az Előre szerkesztője, majd felelős szerkesztője volt. 1974–1978 között a Falvak Dolgozó Népe felelős szerkesztőjeként dolgozott, és 1983–1989 között a Munkásélet felelős szerkesztője és osztályvezetője volt. A rendszerváltás után, 1990-ben a bukaresti Valóság folyóirat főszerkesztője lett, közben tudósított a Magyar Hírlapnak, majd a Magyar Rádió, később a Duna Televízió bukaresti tudósítójaként tevékenykedett. 1997-től nyugdíjba vonulásáig, 2010-ig a Román Rádió bukaresti magyaradásának főmunkatársa volt. 2004-től a Bukaresti Magyar Közlöny című havi folyóiratot vezette. 2006-ban áttelepedett Magyarországra, Bélapátfalvára. 2006–2012 között az Új Magyar Szó országos napilap Háttér rovatát vezette, majd a napilap 2012-es megszűnésétől a Maszol.ro portál munkatársa volt. Cikkei, írásai több riportkötetben jelentek meg.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
szóljon hozzá!