
Fotó: Háromszék napilap
Életének 73. évében elhunyt Bogdán László József Attila- és Márai Sándor-díjas író, költő, újságíró, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, a Háromszék napilap főmunkatársa – tudtuk meg a Háromszék napilap szerkesztőségétől.
2020. augusztus 10., 18:212020. augusztus 10., 18:21
2020. augusztus 10., 18:232020. augusztus 10., 18:23
Bogdán László Sepsiszentgyörgyön született 1948. március 8-án. Középiskolai tanulmányait a Székely Mikó Kollégiumban végezte, 1966-ban érettségizett. Segédraktárnok, állategészségügyi munkás, keramikus, nevelő, művelődési aktivista, majd 1969-től a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör napilap belső munkatársa volt.
Első verse az Ifjúmunkásban jelent meg; rendszeresen közölt verseket, novellákat, kritikai írásokat, műfordításokat és publicisztikát az Utunkban, Igaz Szóban, heti- és napilapokban. Szerepelt a Kapuállító című antológiában (1971). 1987-től A Hét című bukaresti hetilapot szerkesztette. Az 1990-es években a sepsiszentgyörgyi Háromszék című napilapba politikai, kulturális és művelődéspolitikai cikkeket írt.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) az 1995. évre nívódíjjal jutalmazta Bogdán László publicisztikai tevékenységét. Számos verseskötete, regénye látott napvilágot, írói álneve Vaszilij Bogdanov.
Kötetei többek közt: Matiné (versek, Bukarest, 1972), Helyszínkeresések forgatáshoz (regény, Bukarest, 1978), Címeremben két hattyú (regény, Bukarest, 1980), Játék mozgó tükrökkel (elbeszélések, Bukarest, 1983), A késdobáló, avagy A jobb kézre húzott kesztyűk városa. Töredékek vígeposzból. Kriterion, Bukarest, 1991, Az ördög Háromszéken. Töredékek vígeposzból. Szocreál ponyva; Bon Ami, Sepsiszentgyörgy, 1997, Átiratok múzeuma. Versek; Mentor, Marosvásárhely, 1998, Az erdélyi madonna. Fejezetek egy regényből; Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2004, P. a ketrecben. Versek; Mentor, Marosvásárhely, 2004, A két boldog fénygombolyag. A kintrekedtek 3.; Mentor, Marosvásárhely, 2011, Vaszilij Bogdanov: A végzet kirakós játékai. Összegyűjtött versek I. 1914–1925; Mentor, Marosvásárhely, 2013, A démon Berlinben. Csábítás passziánsz. Lermontov kontra Bódy Gábor; ARTprinter, Sepsiszentgyörgy, 2018.
Díjai: Látó nívódíj (1992, 1998), Füst Milán-díj (1993), MÚRE-nívódíj (1995), Déry Tibor-jutalom (1999), Arany János-jutalom (2000), Márai Sándor-díj (2008), József Attila-díj (2010), a Román Írószövetség prózadíja (2000, 2010).
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
szóljon hozzá!