Hirdetés

Elhunyt Bessenyei István, a szatmári Harag György Társulat volt igazgatója, örökös tagja

•  Fotó: Facebook/Harag György Társulat

Fotó: Facebook/Harag György Társulat

Méltósággal viselt betegség után, életének 63. évében elhunyt hétfőn Bessenyei István színész, rendező, a szatmárnémeti Harag György Társulat örökös tagja, volt igazgatója, a Proscenium Alapítvány elnöke – közölte a teátrum.

Krónika

2018. október 30., 12:492018. október 30., 12:49

2018. október 30., 15:002018. október 30., 15:00

Bessenyei István a szilágysági Égerháton született 1955. március 18-án. Elemi és középiskolai tanulmányait Égerháton, Szamosardóban és Szilágycsehben végezte, majd három évig matematika-fizika tanárként dolgozott a Szamosardói Általános Iskolában. Színházi tanulmányait a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet színész szakán végezte, Tompa Miklós osztályában. 1981-től az Északi Színház magyar tagozatának (a későbbi Harag György Társulatnak) a színésze volt.

•  Fotó: Facebook/Harag György Társulat Galéria

Fotó: Facebook/Harag György Társulat

A kilencvenes évektől kezdődően rendezett is – nyugdíjba vonulását követően is számos stúdióelőadás és szilveszteri előadás rendezése köthető a nevéhez. Sokrétű színházi tevékenységei mellett a nyolcvanas évek végétől frontembere a nagykárolyi Kastélylakók Zenekarnak (szövegíró és énekes). 1990-ben elnyerték a Siculus Országos Táncdalfesztivál nagydíját.

Hirdetés
•  Fotó: Facebook/Harag György Társulat Galéria

Fotó: Facebook/Harag György Társulat

Színészi pályája során több mint száz szerepet játszott el a magyar és világirodalom legkülönfélébb műfajaiból. Nevéhez fűződik az első és mindmáig egyetlen egész estés szatmári játékfilm megrendezése is. 2012 és 2014 között a Harag György Társulat művészeti igazgatója, 2014 óta a művészeti tanács tagja volt. 2012 óta elnöke a Harag György Társulat munkáját segítő Proscenium Alapítványnak. Küldetésének érezte, hogy megismertesse és megszerettesse a színházat a fiatal generációkkal, ezért szakirányítóként aktívan részt vett diák- és műkedvelő színjátszómozgalmak szervezésében, megerősítésében is. 2016-tól a Harag György Társulat örökös tagja.

•  Fotó: Facebook/Harag György Társulat Galéria

Fotó: Facebook/Harag György Társulat

Élete végéig aktív tagja volt a társulatnak, nyugdíjba vonulása után a közönség továbbra is örvendhetett játékának és sikeres rendezéseinek. Virrasztását október 31-én, szerdán, 19.30-tól tartják Szatmáron a vasút melletti református temető kápolnájában. Földi maradványait a Szatmárnémeti Északi Színház előcsarnokában ravatalozzák fel november 1-én, csütörtökön. Utolsó útjára a szatmárnémeti vasút melletti református temető kápolnájából kísérik 14 órától.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 05., péntek

A szecesszió ünnepe: változatos programok Marosvásárhelyen és Nagyváradon

Változatos programokkal ünneplik a szecesszió világnapját június 13-án az erdélyi szecesszió központjainak számító Marosvásárhelyen és Nagyváradon.

A szecesszió ünnepe: változatos programok Marosvásárhelyen és Nagyváradon
Hirdetés
2026. június 04., csütörtök

Méhes Katit is beválogatta filmes listájába a TIFF

Méhes Katit, a szatmárnémeti Harag György Társulat művésznőjét is beválogatta Tízen a filmért listájába a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF).

Méhes Katit is beválogatta filmes listájába a TIFF
2026. június 03., szerda

Lisa Simone, Marcos Valle és Arooj Aftab is fellép a Jazz in the Parkon

Lisa Simone amerikai jazz- és gospelénekes, Marcos Valle brazil zenészlegenda és Arooj Aftab pakisztáni Grammy-díjas zenész is fellép a június 5–7. közötti kolozsvári Jazz in the Park fesztiválon – közölték szerdán a szervezők.

Lisa Simone, Marcos Valle és Arooj Aftab is fellép a Jazz in the Parkon
2026. június 03., szerda

Hosszú idő után ismét erdélyi magyar szerző művéből készül előadás Kolozsváron

Kortárs erdélyi magyar szerző, Karácsonyi Zsolt regénye alapján készült előadást mutat be a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Hosszú idő után ismét erdélyi magyar szerző művéből készül előadás Kolozsváron
Hirdetés
2026. június 02., kedd

Új vezetője van a Román Kulturális Intézetnek, maradt a magyar alelnök

A szenátus kinevezte a Román Kulturális Intézet (ICR) új vezetőségét keddi ülésén.

Új vezetője van a Román Kulturális Intézetnek, maradt a magyar alelnök
2026. május 27., szerda

Erdély több városában turnézik a premier előtt álló, magas színvonalú operaelőadás

Premierre készül a Kolozsvári Magyar Opera: Anger Ferenc rendezésében mutatják be Giuseppe Verdi Nabucco című operáját. Az előadást a tervek szerint Erdély több városában láthatja a közönség.

Erdély több városában turnézik a premier előtt álló, magas színvonalú operaelőadás
2026. május 26., kedd

Jeles erdélyi magyar színházi szakember kapott életműdíjat a Román Színházi Szövetség gáláján

Rendezői pályafutásáért Életműdíjjal tüntette ki Tompa Gábort, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatóját a Román Színházi Szövetség (UNITER).

Jeles erdélyi magyar színházi szakember kapott életműdíjat a Román Színházi Szövetség gáláján
Hirdetés
2026. május 25., hétfő

A kétszeres Arany Pálma-nyertes Cristian Mungiu elmondta, mi lenne a román állam feladata

Bírálta Cannes-ból való visszatérése után a román államot Cristian Mungiu filmrendező, aki Fjord című filmjével Arany Pálmát nyert a filmfesztivál szombat esti díjkiosztó gáláján.

A kétszeres Arany Pálma-nyertes Cristian Mungiu elmondta, mi lenne a román állam feladata
2026. május 23., szombat

Román siker Cannes-ban, Mungiu másodszor is elvitte az Aranypálmát

A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.

Román siker Cannes-ban, Mungiu másodszor is elvitte az Aranypálmát
2026. május 22., péntek

Először találkozik erdélyi olvasóival a Nobel-díjas Krasznahorkai László

Először találkozik erdélyi olvasóival Krasznahorkai László, aki június 2-án, kedden Marosvásárhelyen vesz részt író–olvasó találkozón.

Először találkozik erdélyi olvasóival a Nobel-díjas Krasznahorkai László
Hirdetés
Hirdetés