Hirdetés

Elhunyt Benkő László, az Omega együttes alapítója

•  Fotó: Omega/Facebook

Fotó: Omega/Facebook

Elhunyt Benkő László, az Omega alapítója – tudatta hivatalos Facebook-oldalán az együttes. A Kossuth- és Liszt-díjas Omega együttes billentyűse, zeneszerzője szerdára virradó éjjel, 77 éves korában rákbetegségben halt meg – mondta el Kóbor János, a zenekar énekese az MTI-nek.

 

Krónika

2020. november 18., 09:472020. november 18., 09:47

2020. november 18., 12:112020. november 18., 12:11

„Megrendülve tudatjuk, hogy Benkő Laci, az Omega együttes alapítója, hosszas betegség után elhunyt.

Idézet
A magyar rockzene meghatározó alakját rajongók és tisztelők milliói gyászolják itthon és külföldön egyaránt. Hiábavalók a szavak, fájó a csend, döbbenten idézzük fel életművét, zenéjét, szeretetteljes mosolyát. Benkő Laci örökre velünk marad”

– áll a Facebook-bejegyzésben

Hirdetés

„Az Omega tavaly a Sportarénában adott legutóbb koncertet, ezek szerint utoljára.

Idézet
Heteken belül megjelenik az új Omega-lemez, a Testamentum, és talán Laci várta ezt a legjobban. Jó ideje már csak mi ketten voltunk az együttesben az alapítók közül, utolsó mohikánoknak éreztük magunkat. Borzasztó lesz nélküle” 

– nyilatkozta szerdán Kóbor János.

Benkő László 1962-ben alapító tagja volt az Omegának, amely minden idők egyik legsikeresebb magyar rockzenekara. Az együttesnek mind a 17 stúdiólemezén játszott; az Omega 1968-ban első kelet-közép-európai zenekarként turnézhatott az Egyesült Királyságban. A csapat világszerte több mint 50 millió albumot adott el.

1982 óta szólólemezeket is készített (Lexikon I., II., Ikarosz, Űropera, Omegamix, Impressio, Másik világ), emellett tévésorozatok, játékfilmek, balettek, színpadi művek zenéjét írta. 1992 és 1998 között a Hungaroton Gong Kft. lemezkiadó igazgatója volt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
Hirdetés
Hirdetés