
Elhunyt Asztalos Lajos kolozsvári helytörténész, nyelvművelő, műemlékvédő, műfordító – közölte a Szabadság napilap, amelynek munkatársa volt.
2018. április 04., 17:142018. április 04., 17:14
Asztalos Lajos 1936. január 31-én született Párizsban. Életpályájának alakulására nagymértékben rányomta bélyegét a kommunista rendszer elleni fellépése, amelynek nyomán börtönre ítélték, majd politikai okokból kizárták az egyetemről, s nem folytathatta tanulmányait.
Az 1960-as évektől napi- és hetilapokban kezdett írni. Megtanult spanyolul és portugálul, rendszeresen közölte spanyol, portugál és galego vers- és elbeszélés-fordításait. Ugyanakkor népmeséket és helytörténeti mondákat gyűjtött.
Nagy hangsúlyt fektetett a magyar nyelv ápolására és Kolozsvár helytörténetének feltárására, a régi utcanevekre, ezek eredetére, a témakörben számos könyve is megjelent. Asztalos Lajos a Krónika hasábjain is közölt helytörténeti témájú írásokat.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
szóljon hozzá!