
Ezen a hétvégén, november 7–9. között szervezik meg Sepsiszentgyörgyön a 26. Népzene- és Néptánctalálkozót. Idén a Gyergyói-medencét mutatják be.
2014. november 07., 14:312014. november 07., 14:31
Ivácson László, a szervező Háromszék Táncegyüttes művészeti vezetője szerint nehéz lenne túlszárnyalni a tavalyi, 25. találkozó ünnepi programját, viszont idén is tartalmas szórakozást és sok újdonságot kínálnak a közönségnek.
Gyergyói és gyimesi hagyományőrzők
Idén a Gyergyói-medence táncainak bemutatása áll a rendezvény középpontjában. „Fontos, hasznos anyagaink vannak, a gyűjtés még zajlik, de már most nagyon szép táncokat ismerünk. Eddig azt hittük, hogy a Gyergyói-medence fehér folt marad, de most úgy tűnik, mégsem. Az idei találkozóra innen hozunk hagyományőrzőket, és majdnem minden faluból lesznek meghívottaink” – mondta a művészeti vezető.
A vendégek új és régi stílusú zenét, illetve táncot is bemutatnak, ugyanis Gyergyószentmiklós korán polgáriasodott, így megváltozott a tánckultúra is. A változást a gyűjtések alatt is megfigyelték a Háromszék Táncegyüttes munkatársai, ugyanis az idősek régi táncokat járnak, de a fiatalok már követik az új tánciskolák vonalát. A rendezvényen a ditrói származású Kelemen László, a budapesti Hagyományok Háza főigazgatója – aki nemrég Gyergyószárhegyen is járt – tart szakmai előadást Gyergyóditró népzenéje címmel.
A találkozó másik fő témája a gyimesi népzene és -tánc, ennek aktualitását a Fölszállott a páva című műsorban szerzett népszerűség adja. Ivácson László kifejtette: az ilyen jellegű műsorok hasznosak, hiszen a folklór már csak így kerül be a médiába. „Van ennek egy verseny jellege, amit mi is elítélünk, nem igazán értünk egyet vele, de szeretnénk megünnepelni őket – ezért hívtuk meg a Bekecs Néptáncegyüttest, továbbá a kosteleki Szellő Táncegyüttest, valamint Vaszi Leventét, aki itt, Háromszéken is táncolt a Háromszék Táncegyüttesben, így mi is ott voltunk picit vele a műsorban” – fogalmazott.
Hozzátette: mindkét együttes kiemelt helyen végzett a versenyben, a Bekecs Néptáncegyüttes pedig az egyik legkiválóbb amatőr csapat Erdélyben. Ivácson emlékeztetett, hogy nekik köszönhető, hogy Nyárádszeredában egyedülálló módon újraindult a tánciskola, azaz az 1–8. osztályos diákok hivatalosan, az iskolában tanulnak táncot Benő Barna koreográfus segítségével.
Gyermeknap és gyermekgála
A 26. Népzene- és Néptánctalálkozó szerves része lett a gyerekfoglalkozások szervezése, ez pedig idén sem marad el – mondta Deák Gyula, a Háromszék igazgatója. A gyereknap szerkezetében hasonlít az előző évek hasonló eseményeihez, viszont idén a meghívottak listáját kiterjesztették az egész megyére, illetve a megyén túlra is. Elsősorban a Tiszta forrás népdalvetélkedő díjazottjait hívták meg.
A gyereknap során különböző kézműves tevékenységeket szerveznek, melybe idén a Guzsalyas Alapítvány mellett más szervezetek is bekapcsolódtak, így a Bodvaj Egyesület és a Zöld Egyesület segítségével vonják be a gyerekeket a programokba. A foglalkozások során csuhéból készítenek különböző játékokat, de lesz kötélverés és gyöngyfűzés is. Ugyanakkor gipszből lehet nyakéket készíteni népmesei motívumokkal, de társas- és memóriajátékokat is ki lehet majd próbálni.
A foglalkozásokat nemezkészítők, játék- és hangszerkészítő mesterek vezetik. A gyerekek gálaműsora november 9-én, vasánap kezdődik 11.30-kor, az előadás során moldvai, kalotaszegi, szatmári, mezőségi, Küküllő menti, felcsíki táncokat mutatnak be, majd táncházzal zárják a napot – tájékoztattak a szervezők. Az előző évektől eltérően idén első alkalommal minden műsor, előadás és foglalkozás a Tamási Áron Színház nagytermében és az Új Stúdióteremben zajlik.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
szóljon hozzá!