2008. augusztus 08., 00:002008. augusztus 08., 00:00
Az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) kiadásában megjelenő album ajánlója szerint a kiadás a magyar népi kultúra kincseinek feltárását és megőrzését szolgálja, az erdélyi unitárius ifjúság és más felekezetű, szabadelvűen vallásos fiatalok szervezeteként működő ODFIE pedig ezért érzi kötelességének e népi gyűjtés támogatását és népszerűsítését.
A két lemez több mint százötven percnyi haranglábi népzenét rögzített, régi magyar csárdást, csárdást, féloláhost, szökőt, balladát, katonanótát, keservest, régi kántálót, katonakísérő és halottkísérő éneket egyaránt kínál az érdeklődő zenekedvelőnek. „Nyíltan vagy burkoltan bennük van egy-egy beteljesületlen szerelem, rossz házasság, keserves katonasors, honvágy, öröm és gyász, ünnep és hétköznapi valóság” – olvasható a dalokhoz fűzött ajánlóban.
Az album szerkesztője hangsúlyozza, hogy a lemez a hitelesség hangján szól mindenkihez, hiszen a vízmelléki előadók eredeti előadásmódját próbálták rögzíteni. „Egyszerűség, őszinteség és alázat csendül fel a haranglábi öregek hangján” – vélekedik az összegyűlt anyagot rendszerező lelkész.
Tőkés Lóránt 2005-től ez év májusáig volt a haranglábi unitárius gyülekezet élén, és a korábban néprajzi tanulmányokat is folytató lelkész már odakerülésekor felfigyelt a sajátos dallamkincsre. Mint mondja, a haranglábi öregek régi stílusú népdalokat énekelnek, az újabbakat más dallammal és helyenként más szöveggel. Az albumon hallható harminckét hangfelvétel márciusban készült a haranglábi unitárius paplakon, akkor közel húszórányi anyagot rögzítettek Balogh János, Orbán József, Szilágyi Erzsébet és Balogh György előadásában. A szerkesztéskor a lelkész hangsúlyt fektetett arra, hogy egyaránt megjelenjenek a régi stílusú népdalok és a helyi sajátosságok, bekerüljenek a máshol is ismert és népszerű dalok is, és hogy a haranglábi ember életének egyféle keresztmetszetét nyújtsa a különböző élethelyzetekhez is kötődő zenével. Mindkét lemez esetében ez a koncepció érvényesül, így akár két külön album is lehetne. A népzenei gyűjtés Bárdosi Ildikó, Molnár Miklós és Tőkés Lóránt munkája. A lemezen megszólaló hangszeres zene a híres szászcsávási népi zenekar játéka.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.