
Erdély több településén lép fel június 1-3 között Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa. A 2016-ban alakult kórus két év munkájának gyümölcsét szeretné a közönség szeretetével kamatoztatni, valamint célkitűzéseit elhivatottan követve, minél szélesebb körben kívánja ismertetni a magyar és nemzetközi gyermekzene-irodalom gyöngyszemeit.
2018. június 01., 16:282018. június 01., 16:28
2018. június 01., 16:302018. június 01., 16:30
A turné első megállóját június 1-jén a Mikházán rendezett Csűrszínház gyermeknapi rendezvényeinek megnyitója jelentette, amelyet a Maros Művészegyüttes János Vitéz előadása követett. Az udvaron táncházra is sor került, ahol több száz gyermek együtt ünnepelhetett népi kultúránk környezetében. A gyermeknapi éneklések Szovátán záródnak a csütörtökön 19 órakor kezdődő szabadtéri koncerttel.
Június 2-án, szombaton a parajdi sóbányában lép fel Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa, vasárnap pedig a marosvásárhelyi Lidia Gyermekotthonba látogatnak el. Útközben Szelykefürdőn a székelykapuk sorában is felcsendül az énekhang, valamint kórházak gyermekosztályára is terveznek látogatást. Kálló Krisztián, a kórus karmestere szerint „konfortzónájukból”, azaz a nagyvárosi életből kimozdítva a gyermekeket, lehetőség adódik a barátkozásra, más gyerekekkel való találkozásra, egymástól való értéktanulásra és nem utolsó sorban az együttlét örömére. A turnéra való felkészülés intenzív próbafolyamattal járt, amelyet a gyerekek rendkívüli komolysággal és felelősségtudattal vittek véghez, lehetővé téve a repertoár nemzetközi énekekkel való bővítését. Ezek közül néhány most kerül bemutatásra először.
„A kórustagok és szülők, valamint a turné során partnereink is rendkívül el voltak ragadtatva, hogy épp gyermeknap alkalmával indul első turnéjára kórusunk, örömet szerezve a zenén, éneken keresztül más gyerekeknek. Célunk nem a kultúrházas környezetben történő éneklés, hanem szokatlan helyszíneken a zene által életre szóló élménygyűjtés lehetőségének megteremtése. Ezért esett a választás a csűrre, a bányára, a domboldalra, árvaházra” – nyilatkozta Takács Aranka szervező és kórusvezető. Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa június 7-én zárja évadát a kincses városi Farkas utcai református templomban. Az egyórás előadásban a kórus két éves műkődésének legjobb dalai szólalnak meg. A koncertre 19 órai kezdettel kerül sor, a belépés ingyenes.
Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa 2016 februárjában alakult. Kezdeményezője Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója, aki annak szükségességét fogalmazta meg, hogy minőségi gyermekkórusa legyen a kincses városnak és Erdélynek, amely a Magyar Opera körül folytatja ugyan tevékenységét, de nemcsak az intézményt szolgálja és a helyi közönségnek szerez örömet, hanem kiszállásaival Erdély-szerte eljuttatja a magyar és nemzetközi gyermekkórus-irodalom legszebbjeit. A kórus megalapítója és vezetője Takács Aranka, karvezető Kovács Dalma és Kálló Krisztián. Jelenleg 50, 7 és 13 év közötti kolozsvári és környékbeli gyermekből áll.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
szóljon hozzá!