Hirdetés

Életre szóló élmény zenével: gyermeknapi turnén Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa Erdélyben

Erdély több településén lép fel június 1-3 között Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa. A 2016-ban alakult kórus két év munkájának gyümölcsét szeretné a közönség szeretetével kamatoztatni, valamint célkitűzéseit elhivatottan követve, minél szélesebb körben kívánja ismertetni a magyar és nemzetközi gyermekzene-irodalom gyöngyszemeit.

Krónika

2018. június 01., 16:282018. június 01., 16:28

2018. június 01., 16:302018. június 01., 16:30

 A turné első megállóját június 1-jén a Mikházán rendezett Csűrszínház gyermeknapi rendezvényeinek megnyitója jelentette, amelyet a Maros Művészegyüttes János Vitéz előadása követett. Az udvaron táncházra is sor került, ahol több száz gyermek együtt ünnepelhetett népi kultúránk környezetében. A gyermeknapi éneklések Szovátán záródnak a csütörtökön 19 órakor kezdődő szabadtéri koncerttel.

A szervezők tájékoztatása szerint a gyermekkórus repertoárja főként Kodály Zoltán, Bárdos Lajos műveiből épül fel, de közkedvelt Kaláka-gyermekdalok, valamint musical részletek is elhangzanak, amelyekhez a közönség is csatlakozhat.

Hirdetés

Június 2-án, szombaton a parajdi sóbányában lép fel Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa, vasárnap pedig a marosvásárhelyi Lidia Gyermekotthonba látogatnak el. Útközben Szelykefürdőn a székelykapuk sorában is felcsendül az énekhang, valamint kórházak gyermekosztályára is terveznek látogatást. Kálló Krisztián, a kórus karmestere szerint „konfortzónájukból”, azaz a nagyvárosi életből kimozdítva a gyermekeket, lehetőség adódik a barátkozásra, más gyerekekkel való találkozásra, egymástól való értéktanulásra és nem utolsó sorban az együttlét örömére. A turnéra való felkészülés intenzív próbafolyamattal járt, amelyet a gyerekek rendkívüli komolysággal és felelősségtudattal vittek véghez, lehetővé téve a repertoár nemzetközi énekekkel való bővítését. Ezek közül néhány most kerül bemutatásra először.

„A kórustagok és szülők, valamint a turné során partnereink is rendkívül el voltak ragadtatva, hogy épp gyermeknap alkalmával indul első turnéjára kórusunk, örömet szerezve a zenén, éneken keresztül más gyerekeknek. Célunk nem a kultúrházas környezetben történő éneklés, hanem szokatlan helyszíneken a zene által életre szóló élménygyűjtés lehetőségének megteremtése. Ezért esett a választás a csűrre, a bányára, a domboldalra, árvaházra” – nyilatkozta Takács Aranka szervező és kórusvezető. Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa június 7-én zárja évadát a kincses városi Farkas utcai református templomban. Az egyórás előadásban a kórus két éves műkődésének legjobb dalai szólalnak meg. A koncertre 19 órai kezdettel kerül sor, a belépés ingyenes.

Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa 2016 februárjában alakult. Kezdeményezője Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója, aki annak szükségességét fogalmazta meg, hogy minőségi gyermekkórusa legyen a kincses városnak és Erdélynek, amely a Magyar Opera körül folytatja ugyan tevékenységét, de nemcsak az intézményt szolgálja és a helyi közönségnek szerez örömet, hanem kiszállásaival Erdély-szerte eljuttatja a magyar és nemzetközi gyermekkórus-irodalom legszebbjeit. A kórus megalapítója és vezetője Takács Aranka, karvezető Kovács Dalma és Kálló Krisztián. Jelenleg 50, 7 és 13 év közötti kolozsvári és környékbeli gyermekből áll.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
Hirdetés
Hirdetés