
Fotó: Facebook/Omega
Tizennyolc dal került az Omega Testamentum című új lemezére, amelynek életútösszegző mondanivalójának szomorú aktualitást ad Benkő László és Mihály Tamás múlt heti halála. Az új lemez zenéje Kóbor János szerint a „totális rock”, az Omega klasszikussá vált szimfonikus progresszív és space rock elemei keverednek modern hangzásban.
2020. november 25., 11:412020. november 25., 11:41
2020. november 25., 11:432020. november 25., 11:43
Az együttes szerda délelőtt Facebook-oldalán jelentette be, hogy az Omega Testamentum november 26-án reggel 6 órától lesz kapható a MOL kutaknál.
– nyilatkozta Kóbor János énekes, zeneszerző az MTI-nek.

Elhunyt Benkő László, az Omega alapítója – tudatta hivatalos Facebook-oldalán az együttes.
„A templomokban előadott, de még a régi dolgokból válogatott 2014-es Omega Oratórium anyag koncertjei nagyobb sikert hoztak, mint azt vártuk. Ezért úgy döntöttünk, hogy az új album számait eleve templomi megszólalásra tervezzük, orgonával, kórussal. A zenék és a szövegek a munkafolyamat során több változáson mentek keresztül, átalakult a stílusvilág is. A lemez 2020 elejére elkészült, de közbeszólt a koronavírus, így tolódott a megjelenés most novemberre” – idézte fel Kóbor János.
Fotó: Facebook/Omega
Az új szövegeket az Omega történetének két meghatározó szövegírója, a misztikusabb világú Sülyi Péter és a konkrétabb Trunkos András írta.
A Testamentumot Kóbor János mellett producerként jegyző Trunkos András, aki az Omega menedzsere is, az MTI-nek elmondta: a lemez német kiadója az Egyesült Államoktól Japánig számos országban fogja terjeszteni az anyagot angol, illetve német változatban.

Újabb fájdalmas veszteség érte a magyar és egyetemes rock- és könnyűzenét, ugyanis három nappal Benkő László, az Omega alapítójának halála után Mihály Tamás, az együttes basszusgitárosa is távozott az élők sorából. A halálhírt az Omega együttes jelentette be Facebook-oldalán.
– szögezte le Trunkos András.
Az Omega minden idők egyik legsikeresebb magyar rockzenekara, világszerte több mint 50 millió albumot adott el. Olyan slágerek fűződnek hozzá, mint a Petróleumlámpa, a Gyöngyhajú lány vagy a Fekete pillangó. A zenekar klasszikus felállása 1971-ben alakult ki, abból Kóbor János mellett Molnár György gitáros és Debreczeni Ferenc dobos ma is a csapat tagja, de az Omegában hosszú évek óta szerepel például Szekeres Tamás gitáros és Szöllősy Kati basszusgitáros. 1963 és 1971 között, a beatkorszakban az együttes tagja volt Laux József, Somló Tamás és Presser Gábor is.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
szóljon hozzá!