2011. november 23., 13:352011. november 23., 13:35
A kínálatban ugyanis olyan címekkel találkozni, mint az Internátus ringyóknak vagy Az ügyvéd kurvája. A pornográf tartalmak mellett ezoterikus témájú köteteket is megjelentet a kiadó.
A Weltbild 12 katolikus püspökség közös tulajdonában van. Most eladják részvényeiket: a püspökök hét eleji ülésükön döntöttek erről, attól tartanak ugyanis, hogy a kiadó aláássa a katolikus egyház tekintélyét.
A könyves cég vezetősége azzal védekezik, hogy a kínálatban egyáltalán nem szerepel „pornográf” irodalom, csak „erotikus” irodalom, és utóbbi sem sokat nyom a latban, hiszen bevételeiknek csak 0, 017 százalékát hozzák az ilyen jellegű könyvekből származó eladások.
A Reuters hírügynökség ugyanakkor megjegyzi, hogy a Weltbild körüli botrány egy újságcikk nyomán robbant ki, amely arra világított rá: az „erotikus” szó beütése után a keresőbe, 2 500 címet dob ki a kiadó weboldala.
A Weltbild éves eladásai meghaladják az évi 1,6 milliárd eurót. A céghez – amely könyvkiadással és forgalmazással egyaránt foglalkozik – 6400 alkalmazott tartozik.
B. M.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.