
Fotó: A szerző felvétele
2008. június 26., 00:002008. június 26., 00:00
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum második éve szervezi meg Szent Iván napján a világszerte látogatócsalogatónak szánt Múzeumok Éjszakája rendezvényt, amelynek az a célja, hogy olyanokat is bevonzzanak, akik ritkán vagy soha nem járnak múzeumba. Az állandó kiállítások mellett máskor is pezsgő élet zajlik az évszázados falak között: rendszeresen tartanak itt komolyzenei hangversenyeket, múzeumpedagógiai foglalkozásokat, tudományos előadásokat és konferenciákat.
Az intézmény természetrajzrészlegén Kocs Irén muzeológus szívesen mesélt a kiállított állatokról: a preparátumok nagy része több mint száz éves – magyarázta a gyerekeknek, akik közben szénnel lerajzolhatták kedvenc állataikat. Az árnyékrajzolás még ennél is népszerűbb volt: éjfél körül már a felnőttek húzogatták egymás körvonalait a kifeszített papíron. A Kiss Manyi ismeretlen arcai című kiállítás megnyitójára a híres erdélyi származású színésznő jelenleg Szotyorban élő rokonai is eljöttek. Kelemen Fruzsina kristálytiszta gyermekhangja különleges hangulatot teremtve elevenítette fel a művésznő ismert dalait. Kilenc körül zuhogni kezdett az eső, ezért a Brassói Transilvania Tudományegyetem Zenetagozatának rézfúvós együttese beköltözött a kertből a Bartók Terembe. A kalapos Misi bácsi fejcsóválva hümmögött, szerinte túl sokáig hangoltak a zenészek. Valamikor ő is fúvós volt, de munkahelyén, a bányában szilikózist kapott, ezért már nem tudja megszólaltatni a hangszert, viszont minden koncertre elmegy.
A látogatók éjfél körül még jöttek-mentek a néprajz-, történelem-, régészet-, természetrajzgyűjtemények között, miközben a tárlatvezetők lelkesen magyaráztak nekik. Erdős Zsófia, az intézmény PR-menedzsere szerint több száz látogatója volt a Szent Iván-éji múzeumi rendezvényeknek, nagyon sok kisgyerekes szülő vett részt a foglalkozásokon, ezért elképzelhetőnek tartja, hogy ősztől párhuzamos rendezvényeket szerveznek majd a gyerekeknek és a felnőtteknek.
A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.
Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.
Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.